Megszületett az idei év első ikerpárja Komáromban

AGEL
Komárom |

A kislányok, Eliška és Terezka július 13-án jöttek világra a komáromi kórház nőgyógyászati-szülészeti osztályán.

Elsőként Eliška született meg 2990 grammosan és 48 centiméterrel, akit három perccel később követett Terezka 3170 grammosan és ugyanolyan hosszal – közölte Martina Pavliková, a kórházat működtető AGEL SK szóvivője. Az ógyallai Viktória Zacharová Lovászovának és az apukának ők az első gyermekeik. „Sok erőt, türelmet és egészséget kívánunk az anyukának a lányok neveléséhez“ – fogalmazott a kórház igazgatóhelyettese, Filkó Gabriella.

Az idei év első felében 412 baba született a komáromi intézményben. A fiúknál a Daniel, Adam, Dávid, Levente, Teodor és Samuel bizonyultak a legnépszerűbb keresztneveknek, de az olyan ritka nevek is előfordultak, mint az Ezel, Zion, Ruben vagy Hubert. A lányoknál a Hana, Sofia, Zoe, Viktória, Mia voltak eddig a leggyakoribbak, míg az Aylin, Rea, Tia vagy Adala keresztnevek is előfordultak.

A kórház közleménye szerint a szülészetet elsősorban a személyzet empatikus munkájának köszönhetően kedvelik a kismamák. Az osztály külön figyelmet fordítanak a személyes igényeikre is, vonatkozzanak azok a szülésfelkészítésre, a kötődés elősegítésére vagy a szoptatási tanácsadásra.

(vp, AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?