Megszabadult lakótársaitól a zenélő ház tulajdonosa

Párkány |

<p>Az utcára rakta &bdquo;albérlőit&rdquo; a zenélő ház tulajdonosa. A Kossuth utcai címről is kijelentette őket.&nbsp;A család Garamkövesdre költözne, de hivatalos lépéseket még nem tettek.</p>

„A Kassáról származó családot a zenélő ház tulajdonosa hozta Párkányba, ő jelentette be őket a Kossuth utcai címre, és néhány napja ő maga jelentette ki őket erről a címről” – erősítette meg értesüléseinket Eugen Szabó polgármester. A szomszédok szerint a zenélő ház tulajdonosa „albérlőit” – akiket néhány hónapja ő hozott Párkányba – azért rakta ki, mert meglopták őt. A sokgyerekes roma család az udvaron összetákolt fabódéban élt, a házba nem mehettek. Reggel hatkor őket is – ahogy a Kossuth utca többi lakóját – a házból áradó sípolással és recsegéssel kísért komolyzene ébresztette, ami csak este tíz után hallgatott el. A tizennégy éve tartó zenei terror Andrej Kiska köztársasági elnök látogatásának reggelén szűnt meg. Az elnök dél-szlovákiai körútja során személyesen kereste fel a Kossuth utcát, a zenélő ház azonban csendes volt. „A zene miatt tizennégy évig még az ablakokat sem tudtuk kinyitni. A házakra nem akadt vevő, több utcabelinek az egészsége is megsínylette a terrort. A zene Andrej Kiska júniusi látogatása óta nem szól” – nyugtázta az egyik szomszéd. A zenélő ház előtt néhány napja egy használt bútorokból és ruhákból álló kupac tornyosul. „Először nem tudtuk mire vélni a dolgot. Később megtudtuk, hogy a zenélő ház tulajdonosa maga hordta ki az utcára ezeket a bútorokat, miután udvarából kizavarta a romákat” – mondták a szomszédok. A polgármester szerint a város hivatalos felszólítást küldött a zenélő ház tulajdonosának, hogy gondoskodjon a közterületre helyezett lomok elszállításáról. „A családnak felajánlottuk, hogy segítünk nekik a hazautazásban, de ők nem éltek ezzel a lehetőséggel” – mondta Eugen Szabó. A szomszédok közül többen úgy tudják, hogy a Duna-parton húzzák meg magukat. „Nem volt velük különösebb gondunk. A férfi ugyan agresszív volt, kocsmai verekedésbe is belekeveredett, és előfordult, hogy megverte a nőt, de a szomszédokat nem zaklatták. A gyerekek kukázni és kéregetni is szoktak, miután az utcára kerültek” – állították néhányan. „Hivatalos panasz csak egyszer érkezett a családdal kapcsolatban. Miután a zenélő ház tulajdonosa kitette őket, egy panelházban húzták meg magukat. A lakás tulajdonosa engedte be őket éjszakánként, de a többi lakót zavarták, ezért hivatalos panaszt tettek” – nyilatkozta a polgármester. Értesüléseink szerint a család Garamkövesdre költözne, de hivatalos lépéseket még nem tettek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?