Komárom. Az Eötvös utcai általános iskola az elmúlt évek során 12 centimétert sülylyedt, kettétört a padló, a falak megrepedeztek, sőt az ablakok is megsérültek. Az életveszélyes termekben az igazgató beszüntette az oktatást, a diákoknak a kabinetekben és a szaktantermekben tartják az órákat. Tegnap megkezdődtek a helyreállítási munkálatok.
Megsüllyedt az iskola
A munkálatokat illetően az idő sürget, hiszen az év végéig maradéktalanul fel kell használni az összeget. „Egyik-másik iskolát elég rossz műszaki állapotban vettük át, és megpróbáljuk fokozatosan orvosolni a problémákat, illetve befejezni a félbemaradt építkezéseket. A szükséges összeget elsősorban állami támogatás formájában igyekszünk előteremteni, de a város is próbál forrást találni” – tette hozzá. Csintalan Zsuzsanna, az Eötvös utcai iskola igazgatónője elmondta: az épület statikája már évekkel ezelőtt megbomlott. Emiatt az egyik épületszárnyban fokozatosan mintegy 12 centiméteres szintkülönbség alakult ki, az ablakkeretek deformálódtak, az ablakszemek megrepedeztek. „Az elmúlt években elődöm és én is többször figyelmeztettük a járási hivatalt a vészhelyzetre, de még válaszra sem méltattak bennünket – panaszolta. – A helyzet pedig egyre romlik, már szemmel látható a süllyedés.”
Mivel a tanévkezdéskor szinte biztosra volt vehető a támogatás megítélése, az érintett épületszárny hat tantermében már nem terveztek oktatást, a pedagógusok kabinjaiból alakítottak ki tantermeket.
A Munka utcai alapiskolában a félig kész tanmedence egy különálló épületszárnyban található. Fekete Zoltán igazgatótól megtudtuk, hogy a medence építését még a kilencvenes évek elején kezdték, ám a Slavkovská oktatási miniszter nevével fémjelzett időszakban teljesen leálltak a munkálatok. „Örülhettünk, hogy legalább a tornaterem elkészült – mondta. – Most már két tornatermünk van, de még így is előfordul, hogy két osztály kénytelen egyszerre használni a nagyobb tornatermet. A medence elkészültével ez a gondunk megoldódna, hiszen ott is tartanánk majd tornaórákat.” A 6 x 12,5 méteres tanmedence a Munka utcain kívül természetesen valamennyi komáromi alapiskolát szolgálja majd. Az illetékesektől azt is megtudtuk, az említett ötmillió korona bizonyára nem lesz elég a munkák befejezéséhez, mint ahogyan az Eötvös utcai iskolának szánt 2,2 millió sem, ezért még további forrásokat keresnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.