Mégsem újítják fel idén a garamkálnai hidat

FB-felvétel
Garamkálna |

A Lévához közeli Garamkálnán lévő híd a rendkívül forgalmas I/51-es út részét képezi. Ez az út egyúttal az I/76-os úttal is határos, így a Zselíz és Párkány irányába közlekedők is használják.

A Szlovák Útkezelőség (SSC) a hidat nagyon rossz állapota miatt még 2019-ben a 6. veszélyességi fokozatba sorolta, és a tervek szerint 2024-ben újították volna fel. Igor Gogora, Garamkálna polgármestere azonban arról tájékoztatta a lakosokat, hogy mégsem újítják fel ebben az évben a Garam felett átívelő hidat. Ennek állítólagos oka, hogy nem rendezettek a telekviszonyok, hiányzik a tervdokumentáció és nem zajlott le az elengedhetetlen versenypályázat sem, amely során kiválasztották volna a kivitelezőt. Már tavaly áprilisban úgy döntöttek, hogy figyelmeztető táblát helyeznek ki a hídhoz, és megtiltják a 10,8 tonnánál nehezebb tehergépkocsiknak a híd használatát. A polgármester tájékoztatásában az áll továbbá, hogy jövő szerdán lesz az első tárgyalásuk arról, hogy szigorúbban ellenőrizzék a tehergépkocsikat, mert nem mindenki reagál a figyelmeztető táblára. Garamkálna önkormányzata szeretne mindent megtenni annak érdekében, hogy legalább a 3,5 tonnánál könnyebb gépjárművekkel át tudjanak kelni a hídon, mert ha még ennél is rosszabb állapotba kerül a Garam folyón átvezető híd, azt kénytelenek lesznek teljesen lezárni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?