Mégsem adják el a malántai kastélyt

Nyitra |

<p>Évek óta kihasználatlan az épület, ahol az Agrokomplex fénykorában a banketteket és díjátadókat tartották.</p>

Megszüntette a malántai kastély eladására vonatkozó versenypályázatot az új mezőgazdasági miniszter. A tárca tulajdonában levő épületet az Agrokomplex használta, és azért akarta eladni, mert sem kihasználni, sem jövedelmezően bérbe adni nem tudta. Már a kastély eladásának módját is sokan bírálták, mert az Agrokomplex karácsony előtt egy héttel, december 17-én hirdette meg és csupán bizonyos napilapokban. Az érdeklődőknek január 15-ig kellett benyújtaniuk árajánlataikat, amiből arra lehetett következtetni, hogy a vevő már a meghirdetés előtt ismert volt. A 103 ezer négyzetméter alapterületű ingatlan értékét 933 ezer euróra becsülték fel, ennyi volt a minimális eladási ár. Végül három pályázatot nyújtottak be, a legmagasabb árajánlat 959 900 euró volt. Mivel a kastély műemlék, az államnak elővételi joga van rá, így az Agrokomplex ugyanezért az árért felajánlotta a kulturális minisztériumnak is. Nem kötöttek szerződést, mert a választási kampány során sokan támadták az állami vagyon áron aluli eladását, leghangosabban a Szlovák Nemzeti Párt, ezért várható volt, hogy a párt által jelölt mezőgazdasági miniszter, Gabriela Matečná megszünteti a versenypályázatot. A jelentkezők visszakapják a letétbe helyezett 100 ezer eurót, a kastély további felhasználásáról az Agrokomplex a minisztériummal fog egyeztetni. Az Agrokomplex igazgatója, Eduard Krcho szerint a kiállítási központ nem tudja fenntartani az épületet, az volna a legjobb, ha bérbe adná, esetleg azzal a kikötéssel, hogy reprezentációs célokra használhassa. Mostanáig egy aranyosmaróti cég bérelte az épületet havi 1334 euróért, de nem volt az üzlet nyereséges, a kastélyban kevés rendezvényt tartottak, holott az 1800-as évek közepén gróf Zamojszky Jenő által építtetett nyári rezidencia ma is nagyon jó állapotban van. Az Agrokomplex a hetvenes években felújíttatta, és évekig itt tartották a mezőgazdasági nagyvásár bankettjeit és díjátadóit. 2011-ben konferencia-központtá alakíttatták át az épületet, de nem érdeklődtek iránta. Az Agrokomplex gazdasági igazgatóhelyettese, Ján Medek szerint most már a minisztériumon is múlik, hogy végre nyereséges lesz-e az ingatlan.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?