Megoldást várnak a vajkaiak

Vajka |

<p>Tartós megoldást, a politikai helyzettől független átjutást akarnak a Dunán a felső-csallóközi falvak lakosai.</p>

Új pályázaton választja ki a Vajka és Keszölcés között közlekedő kompot a Vízgazdálkodási Vállalat. A felső-csallóközi lakosoknak az a fontos, hogy minél egyszerűbben átjussanak a Dunán.

A napokban jelenik meg a Vízépítő Vállalat közbeszerzési eljárása az új vajkai kompra. Álló Donát, Vajka polgármestere elmondta, a korábbihoz hasonlóan most is figyelembe vették a helyi lakosok javaslatait a komp kiválasztásánál. A közég vezetése nemrég levélben érdeklődött a Vízépítő Vállalatnál arról, mire számíthatnak a Duna felvízcsatornája által elzárt falvak lakosai. „Azt akartuk megtudni, bedolgozták-e a javaslatainkat a közbeszerzési eljárásba, illetve dolgoznak-e más alternatívákon” – magyarázta Álló Donát. Stella Ištvánfyová, a vállalat vezérigazgatójának irodavezetője közölte, figyelembe vették a polgármesterek javaslatait, amelyeknek köszönhetően komfortosabb lehet a komppal való közlekedés. Álló Donát rámutatott, hogy most kevesebb szó esik a korábban sokat emlegetett híd megépítéséről, és a meglevő alagutak átjárhatóvá tételéről. A vállalattól megtudtuk, hogy tanulmány készül másfajta lehetőségekről, pontosan arról, hogy megvalósíthatók-e ezek az alternatívák. Ištvánfyová ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a tanulmány eredményeit, a lakosok igényeit és a felvízcsatorna biztonságát szem előtt tartva döntenek arról, melyik a legjobb megoldás, amit megvalósíthatnak.

A szokatlanul fagyos időjárás miatt már több mint egy hete nem közlekedik a komp Vajka és Keszölcés között. A lakosok emiatt kénytelenek több tucat kilométert kerülni, hogy átjuthassanak a Dunán. „Azt kérjük, hogy állandó megoldást találjanak a három falu számára, és ez ne függjön az aktuális politikai helyzettől” – szögezte le Vajka polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?