Megnyitották a szomolnoki bányajáratokat a látogatók előtt

bánya
Szomolnik (Smolník) |

A Rotenberg geoturisztikai tanösvényt a Gölnicbányai járásban található Szomolnoik falu közelében lévő Vörös csúcs bányaterületen építették ki, mely az egykori királyi bányaváros környékén vasrézércet bányászó bányászok tevékenységének állít emléket. A GeoTour polgári társulás 17 500 eurót kapott a projekt megvalósítására a Terra Incognita támogatási program segítségével.

A napokkal ezelőtt felavatott tanösvényen végigsétálhatunk az alagutakban és a bányajáratokban, amelyek a történelmi bányászat legértékesebb megmaradt műemlékei közé tartoznak Szlovákiában. Az ösvény legmagasabban fekvő pontjaiból gyönyörű kilátás nyílik a környező hegységekre. A Rotenberg geoturisztikai tanösvény körülbelül három kilométer hosszú, mely az érintetlen természetben vezet egészen a bányavágatig. A regionális támogatási programból megvalósított projektnek köszönhetően a tanösvényt padokkal, információs táblákkal és QR-kódos oszlopokkal egészítették ki, amelyek eligazítják a turistákat, és a Rotenberg bányászati tevékenységének történetéről is tájékoztatnak” – mondta az ünnepélyes felavatáson Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke.


Magyar történelem

A vörös dombi Rotenberg igazából a bányászati hulladékról kapta a nevét, amely réz tartalmától vörösesre színezi a talajt. A bányászok már a középkorban elkezdték a bányászatot, és ezzel egy olyan alagútkomplexumot hoztak létre, amelyben a bányászat gyakorlatát és módszereit még ma is megfigyelhetjük. Éppen ebből kifolyólag a helyszín tanulmányi és turisztikai szempontból is kimondottan értékes. Az útvonal a Nepomuki Szent János barokk kápolnánál kezdődik. A közelben található a GeoTour polgári társulás leendő információs központjának épülete, amely a jövőben a terület turisztikai információs központjaként fog szolgálni. Pavol Rybár, a társulás vezetője Szomolnokot Selmecbányához hasonlítja. Míg a legtöbb selmecbányai lakos büszke a bányászati múltjára és dicsőségére, a szomolnokiaik többsége nem is ismeri a település dicső múltját. A tanösvénnyel is szeretnénk növelni a lakosok önbecsülését, tudatosítani bennük, hogy egy olyan város utódai, amelynek jelentősége túlmutatott Magyarország és a Habsburg-monarchia határain, és nem utolsó sorban a szomolnoki élet gazdasági és szociális körülményeit is szeretnénk jobbá tenni” – mondta azzal, hogy a bányászati terület nemcsak a turisták számára kínál lehetőségeket, hanem a hazai és külföldi középiskolások és egyetemi hallgatók számára is, akik különböző szakmai gyakorlatokat, táborokat vagy nyári iskolákat szerveznek, amelyek a geoturizmus és a bányászati turizmus elméleti és gyakorlati ismereteire összpontosítanak. Tervezzük továbbá a Felső-hegyi bányaút vonzó, „szunnyadó” projektjének újjáélesztését is” – tette hozzá Rybár. Lenka Varga Jurková, a Kassai Régió Turisztikai Szervezetének (Košice Region Turizmus) ügyvezető igazgatója szerint a bányászat története vonzó téma az ökoturizmus népszerűsítésében, mivel a látogatókat érdekes hegyvidéki területekre viszi, ahol az emberi tevékenység emlékei találhatók.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?