Megnyitották a Márai Sándor Emlékkiállítás múzeumpedagógiai részlegét

A megnyitóra tegnap kora délután került sor sor Kassán, a Mészáros utca 35. sz. alatti kiállítótermekben
Kassa |

A Márai Sándor Emlékkiállítás megnyitásának egy éves évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Csemadok Kassai Városi Választmánya és a Szlovák Nemzeti Múzeum – a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma átadták a Márai Sándor Emlékkiállítás múzeumpedagógiai részlegét.

Ahogy az a megnyitó során elhangzott, a múzeumpedagógiai helyiségeket elsősorban az általános, illetve a középiskolás tanulók számára alakították ki. A XXI. században a kiállítások alkotói igyekeznek a vizualitáson túl egyéb érzékszerveinkre is hatva gazdagabb élményt nyújtani. A Márai Sándor Emlékkiállítást ebből a célból különböző fából készült, edukatív játékokkal, képregénnyel, memóriajátékkal, satírozópanelekkel, képkiforgatóval, kockákkal és mágneses táblával egészítették ki, melyek segítségével a látogatók motorikus képességét, memóriáját, megfigyelőképességét és logikus gondolkodását szeretnék fejleszteni. 

Mindent a kéznek és a szemnek 

Ha a gyerekek a klasszikus múzeumokban elkezdik tapogatni a kiállított tárgyakat, akkor minimum egy szóbeli dorgálást kapnak a tanártól, nálunk meg éppen ez az elvárás. Itt ragadható meg az egésznek a lényege, hogy az ilyesfajta kiállításokat nemcsak a szemnek, hanem a kéznek is aktívan kell használni. Az ismeretszerzésnek ez egy ilyen bonyolult folyamata, amely sok érzékszervet kapcsol be, beleértve a látást, a hallást és a tapintást. A múzeumpedagógiai részleg egyébként nemcsak a gyerekek számára lehet érdekes, hiszen vannak szülők, akiket jobban leköt egy ilyen kiállítás, mint a gyerekeiket“ – nyilatkozta lapunknak Patkós Gábor, a fejlesztő játékokat kivitelező Patkós Stúdió alapítója. Mint kiderült, a játékok anyagukban és kivitelezésükben is tiszteletben tartják a hely történelmi méltóságát és hitelességét, és játékos formában közvetítenek információkat és érdekességeket az író életéről a látogatók számára. 

Növekvő látogatottság

A múzeumpedagógiai segédeszközök és fejlesztések megvalósítása az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma anyagi támogatásával jött létre. Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár úgy véli, a Márai-emlékház kiváló példája annak, hogy egy állami intézmény milyen háttértámogatást tud nyújtani akár egy civil szektorból érkező intézménynek, vagy például annak, hogy a Csemadok a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával milyen jó dolgokat képes elérni. Több fronton is örülök, többekközött azért is, mert egy év leforgása alatt több mint 5000 látogatóról beszélünk harminc országból. Ez egy hatalmas dolog, és mindenképp Márai erejét igazolja. Egyébként az emlékkiállítás kassai létezését támogató szerződést nemrégiben sikerült meghosszabbítani, és kivettük belőle azt a három évre szóló egyezményt is, melyet a projekt legelején írtunk alá a folyamat kezdeményezőjével, Kolár Péterrel. Ez is azt bizonyítja, hogy a kulturális minisztérium hosszú távon gondolkodik az emlékház létezésének segítésében“ – tudatta lapunkkal az államtitkár.

Mindenkinek szól 

Juhász Barbara, a Márai Sándor Emlékkiállítás kultúrmenedzsere szerint a játékok eleve kétnyelvűen készültek. Ahol szöveget tartalmaz, azok kétnyelvűek, sőt háromnyelvűek. A képregényre egy angol összefoglaló is került, hogy valóban minden látogatónk megérthesse azokat a játékokat, amelyek a kiállítás részét képezik“ – magyarázta Juhász Barbara. A fejlesztő játékok kivitelezője a magyarországi Patkós Stúdió. A kiváló szakemberek, Patkós Gábor, Patkós Réka és Pap Kata grafikus időtálló, kiváló minőségű anyagokból készült esztétikus és edukatív elemeket készítettek, amelyek segítenek a fiataloknak befogadni és megmagyarázni a XX. század fontos történelmi eseményeinek összetettségét, és amelyek szorosan összefonódtak Márai Sándor életével. A kiállítás a város híres szülöttének állít emléket, miközben igyekszik bemutatni Kassát a XX. század elején. A látogatónak lehetősége nyílik megismerkednie a világhírű író életrajzával és műveivel.

 

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?