Megnyitották a felújított érsekújvári piacot

Muzsikaszóval és pogácsakóstolóval nyitották meg szombaton a részben felújított piacot.ÉrsekújvárA létesítményt üzemeltető városi Brantner cég januárban kezdte meg a rekonstrukciót, ám az építésügyi felügyelet döntésére hivatkozva márciusban félbeszakította a munkálatokat.Az árusokat először a kertm

Muzsikaszóval és pogácsakóstolóval nyitották meg szombaton a részben felújított piacot.

Érsekújvár

A létesítményt üzemeltető városi Brantner cég januárban kezdte meg a rekonstrukciót, ám az építésügyi felügyelet döntésére hivatkozva márciusban félbeszakította a munkálatokat.

Az árusokat először a kertmozi bejáratához költöztették, majd a közeli parkolóban rakták szét a vasasztalokat. Emiatt hetekig nem volt hol parkolniuk sem a környéken élőknek, sem a piacra érkezőknek. Csaknem hétéves vita előzte meg az érsekújvári piac felújítását, a lakosok néhány érdekes látványterv közül választhatták ki a nekik leginkább tetsző variánst, végül mégis más megoldás született. Némileg bonyolította a helyzetet, hogy a közelben élők, a komoly parkolási gondok ellenére, petícióban tiltakoztak egy újabb zöldterület lebetonozása ellen a lakóházak és a piac szomszédságában. A palántákat, friss zöldséget és gyümölcsöt kínáló árusok elmondták, legkésőbb öt óra tájban jönnek ki a piacra, hogy jó asztalt foglaljanak, mert egyelőre nem bérelhetők a standok. Az átadási ünnepségen megtudtuk, a részben lefedett piactéren csak később tudják felszerelni a tetőre a vízelvezető csatornákat, majd akkor, ha kellőképpen ráfeszül a takaró a pillérekre.

A megnyitón Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere és Dušan Rabajda, a Brantner cég igazgatója elmondta, idővel folytatni szeretnék a felújítási munkálatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?