Régió

Megnyílt az endokrinológiai szakrendelő a komáromi kórházban

Komárom | Júniustól ismét van endokrinológiai szakrendelő Komáromban. Egyelőre hetente csak egyszer, péntekenként 7 és 15 óra között fogadja a pácienseket, de Rudolf Pelikán, a kórház igazgatóhelyettese bízik benn, hogy rövid időn belül bővíteni tudják a rendelési időt.
V. Krasznica Melitta

2019. június 13. 14:05

endokrinológia
Az endokrinológiai szakrendelő a kívül-belül teljesen felújított belgyógyászati pavilonban kapott helyet (A szerző felvétele)

A Komáromi járás egyetlen endokrinológiai szakrendelője január derekától nem működött, miután váratlanul elhunyt Mária Baštrnáková szakorvos, aki egyébként jóval a nyugdíjkorhatárt meghaladva látta el a régió betegeit. Az új szakrendelő a komáromi kórház nemrégiben átadott, teljesen felújított belgyógyászati pavilonjában kapott helyet és szorosan együttműködik az épületben működő többi osztállyal.

Ľubomír Ševčík, Nyitra megyei tisztiorvos tájékoztatása szerint a kórház március elején megkapta a szakrendelő nyitásához szükséges engedélyt. „A rendelőben Anna Očkajáková a Katarína Plauterová doktornők fogadják a betegeket“ – tudtuk meg Iveta Chreneková, a kórházat működtető Agel Sk szóvivőjétől, aki kérdésünkre válaszolva azt is elárulta, hogy mindketten bírják a magyar nyelvet. Ami, vegyesen lakott területről lévén szó, ahol a betegek többsége is magyar anyanyelvű, mindenképpen jó hír. Nem hivatalos értesülésünk szerint Katarína Plauterová jelenleg készül endokrinológiai szakvizsgájára, annak letételéig szakfelügyelet mellett végzi munkáját. Anna Očkajáková egyébként Érsekújvárban praktizál. A komplikáltabb, súlyosabb eseteket Komáromból egyelőre más endokrinológiai szakrendelőbe irányítják. „A kórház szándékozik átvenni Mária Baštrnáková egykori betegeit, de a páciensek magas száma miatt hosszabb várakozási időre lehet számítani – mondta Iveta Chreneková. – A betegek a 035/790 9333-as telefonszámon kérhetnek időpontot.” Fontos tudnivaló, hogy az új szakrendelőnek valamennyi egészségbiztosítóval van szerződése.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A hírek szerint a most tervezett Covid-pass az első körben az európai újranyitásban segíthet, de később akár az egész világon is használhatnák, elfogadhatnák egy egységes irányelv alapján.

Covid-pass: A jövő útlevele?

koronavírus

Koronavírus: 23 beteg elhunyt, mindössze 196 új esetet találtak vasárnap

Romain Grosjean

A Haas csapatfőnöke meglátogatja Grosjeant a kórházban

havas út

Az éjszakai havazás után akadozik a közlekedés Gömör északi részén

Quique Setién

Beperelte a Barcelonát a volt vezetőedző

koronavírus Csehország

Csehországban ezerre csökkent a napi fertőzések száma

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.