Dunaszerdahely. Hétvégén meg?nyílt a régió első plázája a városban. A Max szórakoztató és bevásárlóközpont több ezer érdeklődőt vonzott az első két napon.
9500 négyzetméteren 80 üzlet, három moziterem, hat kávézó és néhány étterem található.
Megnyílt a régió első plázája
9500 négyzetméteren 80 üzlet, három moziterem, hat kávézó és néhány étterem található. A moziban a várakozásokkal ellentétben egyelőre nem vetítenek magyarul szinkronizált vagy feliratozott filmeket, mert ez a szerzői jogok és a nyelvtörvény tekintetében is bonyolult, de folyamatban vannak a tárgyalások. A dunaszerdahelyi plázát kb. egy év alatt építették fel 900 millió koronából. Választásuk azért esett a csallóközi régióra, mert jó a földrajzi fekvése és nagy a vásárlóerő, tudtuk meg Pavol Adamec igazgatótól.
„Az épület szép, de minden nagyon drága, és már az első napon találkoztam olyan cipővel, aminek szög állt ki a belsejéből” – mondta egy nyugdíjas asszony, aki vasárnap járt csodájára a plázának. A fiatalok a márkás ruha?boltoknak és a mozinak örülnek, és a megkérdezettek nagy többségét egyáltalán nem zavarja, hogy szlovák szinkronnal vagy feliratozással vetítik a filmeket. Sokan a kávézók hangulatát dícsérték. „Dunaszerdahelyt ismerve szerintem nem nagyon fog menni a bolt – mondta Szalay Dóra, akinek az ország egy másik plázájában van üzleti tapasztalata. – Egyrészt a városban eddig sem voltak hosszú életűek a márkás boltok, sokan a kínai árut részesítik előnyben, másrészt, közel van Pozsony és Győr, ahol sokkal nagyobb bevásárlóközpontok vannak.”
Szlovákiában ez az ötödik Max shopping center, az elsőt Nagyszombatban létesítette az Euromax részvénytársaság. Skalicán és Zsolnán nyitják a következő kettők, a beruházó tervei szerint az utolsót jövőre Pozsonyban adják át.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.