Megnyílt a párkányi oltópont, ma hétszáz embert oltanak

Megnyílt a párkányi oltópont, ma hétszáz embert oltanak
Párkány |

Vasárnap reggel nyolc órától a párkányi nagy kapacitású oltópont is működik. Hat csapat dolgozik, hétvégéken több mint kétezer ember is megkaphatja a védőoltást.

„Nincs mire várni, a jelenlegi járványhelyzetben fokozni kell az oltásokat és minél szélesebb körben lehetővé kell tenni, hogy a lakosság vakcinához jusson. Már csak azért is, hogy ha lesz harmadik hullám, akkor az már ne okozzon komolyabb egészségügyi, gazdasági gondokat. Ezért nyitjuk meg ma Párkányban ezt a tömeges oltópontot, a városban, ahol nincs kórház és ahol egy egész régiónak tesszük elérhetőbbé a védőoltást” – mondta Milan Belica, Nyitra megye elnöke a Párkányi Rendelőintézetben tartott vasárnap reggeli sajtótájékoztatón. Belica hozzátette: a továbbiakban a megye egész területén lehetőség nyílik majd arra is, hogy ne csak hétvégéken, de hétköznapokon is oltsák majd a lakosságot és aztán, a harmadik fázisban az orvosi rendelőkben is oltani fognak.

Nagy mennyiségű oltóanyag érkezik

Jana Ježíková, az egészségügyi minisztérium államtitkára a vakcinákkal kapcsolatban bejelentette, hogy már a következő héten dupla annyi Pfizer vakcina érkezik az országba, mint amennyi eddig, a tárca pedig minden oltóanyagot szétoszt.

„Eddig hetente 70 ezer Pfizer vakcina érkezett, most 132 ezret kapunk és a következő hetekben heti 200 ezer vakcina lesz. A Pfizer vakcinából április, május és június hónapokban 2,4 millió adag áll majd rendelkezésre és más oltóanyagok is érkeznek

– taglalta az államtitkár.

Ježíková hozzáfűzte, a Moderna vakcinából 420 ezer darabot készítenek elő oltásra, az AstraZeneca már kérdőjelesebb, mert egyenetlen a szállítás és a mennyiség. Az összlakosság arányában szombatra, azaz április 24-re 1 millió ember kapta már meg az első adag védőoltást, tehát a mostani adatok szerint a 18 évesnél idősebb lakosok mintegy 22 százaléka már be van oltva. A nagy kapacitású oltópontok mellett a mobil oltópontok is működnek.

Párkányban akár 2 500 embert is be tudnak oltani

Az Agel társaság Nyitra megyében eddig 71 ezer embert oltott be, szombaton Vágsellyén 640 ember kapott védőoltást és ma Párkányban 700 ember kapja meg a vakcinát, továbbá fel vagyunk készülve arra, hogy a továbbiakban Párkányban 1 hétvégi napon ezer – ezerkétszáz embert oltsunk majd be, tehát egy hétvégén összesen 2 000 – 2 500 embert – konstatálta Miroslav Jaška a komáromi Agel kórház igazgatója. Jaška hozzátette, oltási rendszerük olyan, hogy a második adag vakcina beadása után az általuk oltott személyek a nemzetközi oltási igazolványt is megkaphatják majd, tehát szabadon utazhatnak majd az EU-n belül.

Ma 700 embert oltanak

Eugen Szabó, Párkány polgármestere a vendégeket köszöntve hangsúlyozta, hogy csak a védőoltásokkal küzdhető le a járvány épp ezért fontos a minisztérium, a megye és a települések együttműködése, Párkány pedig azért is kiemelten fontos oltási pont, mert messze van a nagyobb városoktól és kórházaktól, de nagy a vonzáskörzete.

Párkányban ma a hatvan éveseket és a hatvan évnél idősebbeket oltják Moderna vakcinával. Az emberek már a reggeli nyitás előtt hosszú sorban várakoztak a rendelőintézetnél, a környékből is sokan érkeztek. Összesen hat csapat törődik a védőoltásra érkezőkkel, vasárnap 700 embert oltanak be Párkányban. A Párkányi Rendelőintézetben hétvégéken lesz oltás, erre elektronikusan lehet regisztrálni a rendelőintézet és a megye weboldalán keresztül is. Várható, hogy később más vakcina is elérhető lesz a párkányi oltóponton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?