Megmenekült a verbói városi rendőrség

Verbó |

<p>Nem szavazta meg a verbói (Vrbové) képviselő-testület Ján Jánoška polgármesternek a városi rendőrség megszüntetésére irányuló indítványát, így a hatezres lakosságú, pöstyéni járásbeli község továbbra sem marad városi rendőrök nélkül.</p>

Jánoška azzal érvelt, hogy a városi rendőrség működése nem hatékony. Azt sem titkolta, amíg ő lesz a polgármester, a jelenlegi, háromfős állomány nem fog növekedni. A város első embere szerint az állampolgárok is elégedetlenek a városi rendőrök munkájával. A testület költségvetése évi 60 ezer euró. A városi rendőrség megbízott vezetője, Stanislav Hužovič elmondta, inkább arra kellene forrásokat biztosítani, hogy a rendőrség létszámát 6-7 főre emeljék. Hužovič szerint ugyan az állami rendőrségnek van körzeti rendőrőrse Verbón, de 18 község tartozik hozzájuk, így a rendőrök nem mindig vannak a városban.  A képviselők azért is támogatták a rendőrség megmaradását, mert a polgármestertől nem kaptak kielégítő választ arra, ki biztosítana bizonyos feladatokat, amelyeket most a városi rendőrség lát el, ha megszüntetnék azt.  Tavaly az országban 166 településen működött községi rendőrség, 2516 taggal. Kétharmaduk állománya tíznél kisebb volt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?