Megmenekül a bélyi kastély

Bély |

<p>Néhány éve még szinte biztosnak látszott, hogy az enyészeté lesz a bélyi Sennyey-kastély, ám a nagykaposi székhelyű Prosperitas Alapítványnak köszönhetően a régió egyik nevezetességének felújítása jelenleg is folyik.</p>

Mihók Gábor, a szervezet igazgatótanácsának elnöke lapunknak elmondta, a kastély rekonstrukciójának költségeit egyelőre saját forrásból fedezik, a munkálatok folytatásához azonban különböző pályázatok útján próbálnak meg támogatást szerezni. A Prosperitas Alapítvány a 18. században épült bélyi műemléket és a körülötte elterülő park másfél hektáros részét 2008-ban vásárolta meg a helyi önkormányzattól. A restaurálást egy ezen a téren nagy tapasztalatokkal rendelkező magyarországi vállalat bevonásával kezdték el. Az új tulajdonosok egyébként a kastélyt körbekerítették, és gondoskodtak napi 24 órás őrzéséről is.

A bélyi építmény restaurálása az utolsó előtti pillanatban kezdődött el, hisz az épület falai rendkívül rossz állapotban voltak. Szakemberek megállapították, hogy ha nem láttak volna neki haladéktalanul a helyreállításnak, a kastély vélhetően rövid időn belül összedőlt volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?