Megkezdődött a sikabonyi temető bővítésének első szakasza

Sikabony
Dunaszerdahely |

A dunaszerdahelyi önkormányzat bővíti az első világháborús hadifoglyok temetője mögött található sikabonyi (Malé Blahovo) temetőt. A beruházás első szakaszának költségei mintegy 45 000 eurót tesznek ki, a teljes költségvetés meg fogja haladni a 200 000 eurót.

 

Hájos Zoltán, a város polgármestere a TASR hírügynökségnek elmondta: egy régi temetőről van szó, amelynek most kezdik meg a rendbe tételét és a helyreállítását. Hozzátette: a jelenlegi temetőben már nincs elég hely, ezért mellette létesítenek egy régi-új temetőt.

A temető bővítését két szakaszban tervezik megvalósítani. Az első szakaszban bővíteni fogják a járdát, amely a Mindenszentek-templomtól vezet a Nagyabonyi út mentén, a katonai temetőn keresztül. Felújítják továbbá a katonai temető infrastruktúráját is. Építenek egy új járdát, amely a temető új részeihez fog vezetni, illetve áthúzzák az elektromos és a vízvezetéket is. A Nagyabonyi út mentén új kerítést építenek, a fő járdaútvonalak mellett fasort alakítanak ki, a katonai temető előtt pedig egy 36 férőhelyes parkolót létesítenek.

A második szakaszban a sikabonyi temetőt 6260 négyzetméterrel tervezik bővíteni, ennek keretében 485 új sírhelyet létesítenek. Egy urnafal kiépítését is tervezik, 192 urnafülkével.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?