Megkezdődhet a nagyfödémesi iskola felújítása

Nagyfödémes |

<p>A tervek szerint pár héten belül megkezdődhet a galántai járásbeli település szlovák tanítási nyelvű alapiskolájának felújítása.</p>

Tavaly 617 406,89 eurót (18,6 millió korona) hagyott jóvá az ötvenéves épület felújítására az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium.

A közbeszerzési eljárás nyertese egy pozsonyi vállalat lett, így a mintegy452922euró (13645000 korona) értékben megvalósítandó építkezési munkálatokat ők fogják elvégezni. Gőgh Ferenc polgármester bízik abban, hogy szeptemberre sikerül befejezni a rekonstrukciót. Kicserélik az épület ablakait és ajtóit, valamint korszerűsítik a tetőt is.

Gőgh Ferenctől megtudtuk, az épületet még egyszer sem újították fel. Az intézményhez tornaterem is tartozik, amelyet közösen használnak a magyar iskolával. A magyar tanítási nyelvű intézmény a szlovák iskola tőszomszédságában van. Uniós támogatásból korszerűsítik a kazánházat, és a tornaterem is új tetőszerkezetet kap, az épületszárny ugyanis beázik. Az összes osztályban kicserélik a padokat, a székeket és a táblákat, új számítógépeket vásárolnak.

A minisztérium kötelezi a pályázaton nyertes önkormányzatot arra, hogy az építkezési munkálatokat tizennyolc hónapon belül elvégezze. A munkálatokat a tanév végén elkezdik. Az önkormányzat a tanintézmények felújítására kiírt pályázat második fordulójában az óvoda felújítására pályázik. A 235 676,82 euró (7,1 millió korona) értékben leadott projekt az óvoda nyílászáróinak cseréjét és a tető szigetelését szolgálná elsősorban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?