Meghosszabbították a halálra kínzott kislány anyjának előzetes letartóztatását

Pozsony |

<p>Meghosszabbította ma a Pozsonyi I. Járásbíróság Alexandra H. előzetes letartóztatását, mégpedig 2014. március 27-éig.&nbsp;</p>

Alexandra H. annak az ötéves kislánynak az anyja, akit nevelőapja halálra vert, majd a tetemet három évig pozsonyi lakásukba tartották. „Továbbra is fennáll a szökés veszélye” – indokolta a kényszerintézkedést Pavol Adamčiak pozsonyi bírósági szóvivő. A rendőrség először kínzásként vizsgálta az ügyet, később a nyomozás során átminősítették gyilkossággá. A gyanúsított, Juraj H. korábban beismerő vallomást tett, és vádalkut kötött az ügyésszel, melyet azonban a főügyészség utasítására megsemmisítettek. A férfi így akár 25 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. Alexandra H.-t időközben már amiatt is elítélték, hogy a halott kislány után felvette a családi pótlékot. Emiatt nyolc hónapot kapott, melyet már a vizsgálati fogságban letöltött. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?