Meghosszabbítanák a kerékpárutat

Párkány |

<p>Kilencezer eurót hagyott jóvá Párkány önkormányzata a Párkányt, Garamkövesdet, Helembát, Ipolydamásdot és Szobot összekötő kerékpárút projektjének előkészítésére.</p>

Az öt települést összekötő útszakasz csatlakozna a nemzetközi Eurovelo 6 kerékpárúthoz.A Vág–Duna–Ipoly Regionális Társulás a közelmúltban jelentős összeget nyert a közlekedésügyi és régiófejlesztési minisztérium pályázatán az Eurovelo 6 kerékpárút bővítésére. Negyvenezer eurót nyertek a Gúta–Vágsellye, a Gúta–Érsekújvár és Gúta–Ifjúságfalva szakasz tervdokumentációjára, és negyvenezer eurót a Komárom–Csicsó, Karva–Párkány szakasz tervdokumentációjának elkészítésére. A Komárom–Csicsó és Karva–Párkány szakasz java része a Duna töltésén vezetne és tíz települést (Csicsó, Nagykeszi, Komáromfüss, Kolozsnéma, Csallóközaranyos, Komárom, illetve Karva, Muzsla, Ebed, Párkány) érintene. Ezzel teljessé válna az Eurovelo 6 kerékpárút szlovákiai része. 168 kilométeren a Pozsony–Berg határátkelőtől Párkányig kapcsolná össze a településeket. A Duna mentén haladó Eurovelo 6 kerékpárút köti össze Nyugat-Európát a földrész keletebbre fekvő országaival. A Komáromot és Karvát összekötő kerékpárút tavaly készült el. A 28 kilométeres szakasz megépítése 2,2 millió euróba került.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?