Meghívó nélkül a Híd

Párkány |

<p>A Csemadok 26. alkalommal rendezi meg Párkányban a Balassi Bálint Kulturális Napokat. Ennek keretében március 14-én emlékeznek meg az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról.</p>

Az ünnepségen minden évben részt vesznek az MKP képviselői is. A Híd szintén jelezte, hogy szeretne részt venni a koszorúzáson, de elutasító választ kaptak.

„Tavaly a Csemadok helyi elnöke azt mondta, hogy ez egy MKP-s rendezvény, ezért nem lenne ildomos, ha mi is ott lennénk. Magánemberként elmentem a koszorúzásra, ahol megtudtam, hogy félretájékoztattak. Felmerült az az ötlet, hogy idén mi is szervezünk egy méltó megemlékezést, de miután megtudtuk, hogy a Csemadok is rendez egy nagyon színvonalas ünnepséget, elvetettük ezt a tervünket. Úgy gondoltuk, nem lenne jó két helyen, két szervezésben ünnepelni. A tavalyi év rossz tapasztalata után először a helyi MKP vezetőségét kerestem meg azzal a kérdéssel, kihez fordulhatunk, ha részt akarunk venni a koszorúzáson. A Csemadokhoz utasítottak” – mondta Tuloki Attila, a Híd párkányi klubjának elnöke. A Csemadok területi választmányának és helyi alapszervezetének elnökétől is elutasító választ kaptak. „Azt mondták, hogy szervezőként azt hívnak meg, akit akarnak. Minket pedig nem látnak szívesen” – jegyezte meg Tuloki.

Boócz Mária, a Csemadok párkányi alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a Csemadok már 26 éve szervezi Párkányban az 18484/49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepségét. „Már hagyomány, hogy az ünnep előestéjén koszorúzunk és emlékezünk meg erről a jeles eseményről. Március 15. teljesen szabad, ezen a napon nyugodtan ünnepelhet, aki akar” – nyilatkozta lapunknak Boócz Mária. Arra a kérdésre, hogy miért nem látják szívesen a Hídat, nagyon rövid választ adott. „Alapelveink nagyon különböznek” – fogalmazott a párkányi Csemadok elnöke. A Csemadok által szervezett megemlékezés 17 órakor koszorúzással kezdődik az Ady Endre Alapiskolánál. A művelődési központban megrendezett ünnepségen a Szivárvány énekkar mellett fellépnek a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola növendékei is. Ünnepi beszédet Tőkéczki László történész mond. „Ott leszünk a koszorúzáson. Miután levonult a tömeg, mi is elhelyezzük koszorúnkat a kopjafánál, ezzel tisztelegve a forradalom és szabadságharc hősei és eszméi előtt” – mondta Tuloki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?