Megérkezett a régen várt liszt- és tésztaszállítmány

Béla/Nána/Köbölkút/Párkány |

<p>Osztják a lisztet és tésztát Bélán, Libádon, Kéménden, Kőhídgyarmaton és Nánán is. Az említett községek összefogásának köszönhetően a rászorulók a hét folyamán vehetik át a segélycsomagot.</p>

„Úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább. Szeptembertől naponta több telefonhívást kaptunk az élelmiszersegéllyel kapcsolatban. Sokan nem értették hol és miért késik a liszt- és tésztaszállítmány. Több telefonhívás után elektronikus levélben is felvettük a kapcsolatot azzal a szervettel, amelynek feladata lett volna a segélycsomagok szétszállítása. Sajnos nem kaptunk választ. Ezért úgy döntöttünk, hogy mi magunk vesszük kézbe az irányítást” – mondta Varga Mihály, Béla polgármestere. Béla, Libád, Kéménd, Kőhídgyarmat és Nána önkormányzata közös összefogással oldotta meg a szállítást. „Egymásra voltunk utalva. Saját magunk nem tudtuk volna kigazdálkodni a szállítással járó költségeket” – fogalmazott Varga Mihály. A bélaiak március 12-én kapták meg a lisztet, a tésztát március 19-én fogják osztani. A többi településen hasonló a helyzet.

További részletek holnapi nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?