Megállás nélkül dolgoznak a munkások a kisiklott tehervonat miatt

Vágtornócon a vasútállomás közelében siklott ki a tehervonat
Vágtornóc |

Vágtornócon nagy erőkkel dolgoznak a hiba eltávolításán, és mára legalább az egyik sínpárt szeretnék üzemképessé tenni.

Vágtornócon a munkálatok helyszínén arról is értesültünk, hogy nagy szerencséjük volt a baleset pillanatában Pozsony irányából Vágtornócra érkező Metropol gyorsvonat utasainak. A gyorsvonat mozdonyvezetője időben észrevette a kisiklott tehervonat felől felszálló hatalmas porfelhőt és azonnal fékezett. Ha továbbhajt, súlyosabb következményei lettek volna a balesetnek. Az első vágányt mától szeretnék átjárhatóvá tenni, és óránkénti harminc kilométeres sebességgel haladnának rajta a vonatok. A másik vágányt ezen a héten még nem tudják megjavítani, tájékoztatott a vasúttársaság. Ott jártunkkor az első vágányváltó részét és a vágányaljat javították, mert csak ezt követően tudják beállítani a váltók magasságát, illetve irányát.

A vasúti baleset során megsérültek a szerelvények és a szállított áru, személyi sérülés nem történt, a keletkezett kár mértékét még nem ismerik, tájékoztatott a rendőrség.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?