Megalakult az igazgatók tanácsa

Királyhelmec. A közelmúltban újjászerveződött a Bodrogközi és Ung-vidéki Iskolaigazgatók Tanácsa.

Királyhelmec. A közelmúltban újjászerveződött a Bodrogközi és Ung-vidéki Iskolaigazgatók Tanácsa. Szuperák Mária, a Királyhelmeci Regionális Pedagógiai Központ vezetője lapunknak elmondta, hogy az intézmény és az SZMPSZ Tőketerebesi Területi Választmánya által szervezett alakuló ülésre huszonhat alapiskola-igazgató kapott meghívást, s zömmel részt is vettek rajta. Mivel az év végén a járási hivatalok megszűnnek, a régió alapiskoláiban zajló oktatói-nevelői munkát valamilyen formában át kell szervezni. A regionális pedagógiai központ ezért felvállalta a történelem, a földrajz, a testnevelés és más tantárgyakat érintő szakmai társulások újraszervezését. Az iskolaigazgatók tanácsa is ilyen szakmai társulásként működne, melynek fő feladata a pedagógusok szakmai továbbképzésének, a tantárgyversenyek szervezésének és egyéb, az oktatással összefüggő feladatok elvégzésének koordinálása volna az említett régiókban. Az iskolaigazgatók az összejövetelen megismerkedhettek a pedagógusszövetség és a pedagógiai központ idei működési tervével, és röviden beszámoltak az iskolákban folyó munkáról és az aktuális gondokról is. Az alakuló ülésen az oktatási intézmények vezetői megegyeztek abban, hogy az év végéig részletes működési tervet dolgoznak ki, melynek alapján már a konkrétan fölmerülő problémák megoldásával foglalkozhatnak. Döntés született arról, hogy a jövőben Horváth Dénes, a szomotori iskola igazgatója koordinálja majd a Bodrogközben folyó munkát, Kis Berta László, a nagykaposi alapiskola vezetője pedig az Ung-vidéken elvégzendő feladatok megoldását irányítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?