Megalakult a Bodrogközi Pulyák

Bodrogközi Pulyák
Királyhelmec |

Bodrogközi Pulyák néven gyermek néptánccsoport alakult a városban. A hétvégén táncházat tartottak a Helmeczy Mihály Alapiskolában.

 

Királyhelmecen nagy hagyományai vannak a néptáncnak és a népzenének, a régióban és az ország távolabbi szegleteiben, sőt külföldön is, hosszú évtizedekig szép sikereket ért el a Bodrogközi és az Apró Bodrogközi táncsoport. Sajnos már egyik együttes sem működött, viszont a szülők többször jelezték az iskola és a város vezetésének, hogy szívesen járatnák gyerekeiket olyan közösségbe, mely a népi hagyományok megőrzését és ápolását tűzi ki céljául. A probléma megoldását végül a Tempora Orientia – A Jövő Nemzedékek, Dél-Zemplén Kultúrájáért és Fejlődéséért Polgári Társulás vállalta fel. A szervezet több helyi és környékbeli oktatási intézményben felmérte, lenne-e érdeklődés a néptáncoktatás iránt, majd több intézménnyel tárgyalt, hogy a szükséges anyagi és szakmai feltételek is biztosítottak legyenek. Szerencsére a kezdeményezésnek szinte azonnal akadtak támogatói: a Rákóczi Hálózat és a királyhelmeci városvezetés anyagi támogatást ajánlott, a próbákat a helyi magyar alapiskolában tarthatják, a szakmai segítséget pedig egyrészt a Hagyományok Háza Hálózat szlovákiai munkatársaitól, valamint Ádám Csilla és Ádám Norbert néptáncostól kaphatnak. Az előzetes megállapodás szerint az Ádám házaspár ez év végéig kéthetente, hétvégenként tart próbákat az alsó tagozatos gyerekeknek. Ha lesz rá igány, akkor a jövő évtől már minden héten, hétköznaponként lesznek foglalkozások. A költségeket a Tempora Orientia a már említett forrásokból, illetve pályázatok útján elnyert hozzájárulásokból fedezi.

 

Királyhelmecen a gyermek néptáncsoportba a hét végén szervezett rendezvényen lehetett jelentkezni. Az Ádám házaspár gyerekeivel és azok barátaival lépett fel, a muzsikáról pedig a magyarországi Szikes zenekar gondoskodott. A bemutatók után a gyerekek és szüleik is táncra perdültek. A kétórás rendezvény végére a jelentkezési ívet 28-an írták alá, ám a következő, október 28-i királyhelmeci nyílt próbáig még jelentkezhetnek az érdeklődők. A néptáncegyüttes nevében a Bodrogközi szó egyúttal a nagynevű elődök előtti tisztelgés is, a Pulyák kifejezés pedig, ami gyerekeket jelent, csak erre a tájegységre jellemző, mint ahogyan az itteni táncok és dallamok is egyediek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?