Nagy terveket szőnek a Bodrogközi Pulyák

Bodrogközi Pulyák
Királyhelmec |

A Bodrogköz központjában, Királyhelmecen, a Helmeczy Mihály Alapiskolában tartott táncházban nemrég új gyermeknéptáncsoport alakult, a Bodrogközi Pulyák.

 

Az ország ezen szegletében nagy hagyományai vannak a népzenének és a néptáncnak, hiszen hosszú évtizedekig szép sikereket ért el idehaza és a határon túl is a Bodrogközi és az Apró Bodrogközi tánccsoport. Sajnos, az elmúlt években már ezek egyike sem működött, viszont a helyi közösségben többen, főleg az alapiskolás gyerekek szülei, időről időre fölvetették, hogy igény volna egy új néptáncegyüttes megalakítására. Ez ételmes időtöltést kínálna a gyerekeknek, és lehetőség nyílna a népi hagyományok megőrzésére, ápolására és továbbadására. A feladat megoldását a Tempora Orientia – A Jövő Nemzedékek, Dél-Zemplén Kultúrájáért és Fejlődéséért Polgári Társulás vállalta. A szervezet, mely a Rákóczi Hálózat bodrogközi célalapjaként is tevékenykedik, valamint egyéb szervezettekkel is szorosan együttműködik, a Hagyományok Háza Hálózat szlovákiai munkatársai, valamint Ádám Csilla és Ádám Norbert néptáncos szakmai közreműködésével október elején egy kedvcsináló toborzót szervezett. Itt a magyarországi Szikes zenekar húzta a talpalávalót, az Ádám házaspár pedig gyerekeikkel és azok barátaival lépett közönség elé. (Ádám Csilla és Ádám Norbert évtizedek óta az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyütes tagja, szakmai tapasztalataikat különböző fórumokon kamatoztatják, jelenleg Királyhelmecen, Buzitán és Imregen is foglalkoznak egy-egy csoporttal – a szerk. megj.) A táncház végén – melyen természetesen kicsik és nagyok is táncra perdültek – huszonnyolcan jelentkeztek a Bodrogközi Pulyákba, de ez a szám később még emelkedett. A Tempora Orientia addigra már arról is gondoskodott, hogy a királyhelmeci városvezetés, a Helmeczy Mihály Alapiskola, a Kassa Megyei Önkormányzat, valamint a Rákóczi Hálózat segítségével a tánccsoport működéséhez szükséges anyagi feltétel is nagyrészt biztosítottak legyenek.

 

Galéria

Az előzetes megállapodás szerint az Ádám házaspár év végéig kéthetente, hétvégenként tart próbákat a 6–10 éves gyerekeknek, a jövő évtől pedig már minden héten, hétköznaponként lesznek foglalkozások. Október végén nyitott próbát tartottak a királyhelmeci alapiskolában, melyen tovább növekedett a néptánccsoport taglétszáma, mely jelenleg meghaladja a negyven főt. Valószínűleg ez a szám még változni fog, ugyanis a szervezők – a jelzett korcsoportból – további jelentkezőket is elfogadnak, illetve arra is számítani lehet, hogy egyes szülők és gyerekek lelkesedése a komoly próbák során alábbhagy. Ádám Csilla elmondta, meggyőződésük, hogy a Bodrogköznek szüksége van egy gyermektánccsoportra, amelyből egy felnőtt együttes nőhet ki. „A régióban többen foglalkoznak az oktatási intézményekben különböző gyerekcsoportokkal, ám a szakkörben végzett munka nem teszi azt lehetővé, hogy egy-egy csapat előtt megnyíljanak azok a lehetőségek, amelyekhez rendszeres, szakmailag felügyelt munkára van szükség."

„Mi azt szeretnénk, hogy ennek a csoportnak kialakuljon egy királyhelmeci központú bázisa, melyhez később a Bodrogköz vagy akár az Ung-vidék különböző pontján élők is csatlakoznának. A célunk, hogy a Bodrogközi Pulyák gyakorlatilag profi tánccsoporttá fejlődjön, mely a hazai és külföldi versenyeken, szakmai fórumokon is sikerrel meg tudja mérettetni magát" – tette hozzá Ádám Norbert. „Rendkívül örülünk annak, hogy a két rendezvényen ilyen sokan összegyűltek, ez megerősített bennünket abban, hogy komoly igény van Királyhelmecen és környékén a magyar népi hagyományok őrzésére és ápolására, az ilyen jellegű foglalkozásokra. A gyerekek ügyesek, jók az adottságaik, ami arra vall, hogy valószínűleg eddig is jó alapokat kaphattak az óvodában vagy az iskolában – mondta Ádám Csilla. – Ezt segítendő a Hagyományok Házának és a Comenius Intézetnek köszönhetően óvodapedagógusok, alsó tagozatos pedagógusok, asszisztensek, nevelőnők számára elindult Királyhelmecen az Útravaló továbbképzési program is. Ez a képzés a néphagyomány megőrzésére épül, mely gyakorlati és elméleti ismereteket ad a hallgatóknak arról, hogyan lehet a néphagyományokat, a népszokásokat, a jeles napokat beépíteni az óvodákban, iskolákban folyó mindennapos munkába. Magáért beszél, hogy itt is túljelentkezés van. A szabályok szerint húsz főt tudunk fogadni, ám a képzésre negyvenen jelentkeztek. Így még egy képzést kell indítanunk."

 

Érdekes

Miért pulyák?

A Bodrogközi Pulyák néptáncegyüttes a nevében található Bodrogközi szót egyrészt jelzős szerkezetként, másrészt a nagy nevű elődök előtti tisztelgésül használja, a Pulyák kifejezés pedig, mely gyerekeket jelent, csak a tájegységre jellemző szó, mint ahogyan az itteni táncok és dallamok is egyediek. (leczo)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?