Még mindig osztják a gyorssegélyt az árvízkárosultaknak

Galántai járás |

<p>Vannak, akik már el is felejtették, hogy megkapták az ár- és belvízkárok enyhítésére átutalt segélyt, sokan viszont még csak a napokban kapták kézhez a kormány által jóváhagyott összeget.</p>

A Galántai Körzeti Hivatal polgári védelmi osztálya még június ötödikén kérte azoktól a községektől a károk összegzését, amelyekben másod- vagy harmadfokú készültséget rendeltek el a megáradt folyók, vagy a megemelkedett belvíz miatt. A nádszegiek és a felsőszeliek egy része már június tizenegyedikén kézhez kapta a pénzt. Felsőszeliben az első körben a nyolcszázhatvan károsult közül ötszázkilencvenheten kapták meg a segélyt. A többiekhez hétfőn csöngetett a postás a kormányhivatal pénzes utalványával. Ugyanez történt Vágán is, ahol a lakosok szerint azóta vannak komoly gondok a pincékben feltörő talajvízzel, amióta a falu határában megépült a vágkirályfai vízi erőmű víztározója. Számtalan vágai ház pincéjében hetekig derékig ért a víz.

Két hónappal ezelőtt az alig kétéves tósnyárasdi tornatermet is eláztatta a víz. Az önkormányzatok viszont nem kapnak a gyorssegélyből, így ha nincsenek biztosítva a községi ingatlanok, gond lehet a helyreállítással. „Egyelőre nem tudtuk felújítani a pincehelyiségben található termet. Először teljesen ki kell szárítani a falakat, amelyek hetven centiméter magasságban feláztak, felszedtük a burkolatot. Szeptembertől biztosan nem lehet ott tornaórát tartani” – tájékoztatott Szilvási Zoltán, a község polgármestere. Hozzátette, hogy a helyreállítási munkálatokat várhatóan a biztosító téríti majd. A községben a mintegy száznegyven károsult a héten kapta meg a gyorssegélyt. „Meglátjuk, hogyan reagálnak majd az emberek arra, hogy nem egyforma összegű támogatást kapnak. Erről nem mi döntöttünk” – tette hozzá Szilvási Zoltán. A héten már Alsószelibe is megérkezett a pénz, ott csaknem kétszáz családi házat rongált meg a belvíz. Számtalan helyen le kell verni a vakolatot, új burkolatra, ajtókra van szükség.

Lomboš Kornél, a Galántai Körzeti Hivatal polgári védelmi osztályának munkatársa úgy tájékoztatott, hogy már nincs lehetőség a károk bejelentésére. „Az önkormányzatok három ciklusban adhatták le a károsultak listáját, ezen felül már nem jeleztek károkat. A belvíz által leginkább sújtott települések közé Felsőszelit, Alsószelit, Nádszeget, Vágát sorolhatjuk. Utóbbi községben a korábbi években is feltört a talajvíz, idén viszont sokkal hosszabb ideig nehezítette az ott lakók életét” – tájékoztatott a hivatal munkatársa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?