Még el sem adták a kastélyt, de a minisztérium már támogatta a felújítását

Az Anar cég először a malántai kúria rekonstrukciójára pályázott, majd a nagygyőrödi vadászkastélyt szemelte ki
Nyitra |

Hét éve kihasználatlanul áll a malántai kastély, amely egykor az Agrokomplex fényes bankettjeinek és díjkiosztóinak színhelye volt. Továbbra is a mezőgazdasági minisztérium tulajdonában van, de az állam már csak az őrzésére költ. Hogy mi lesz vele, nem tudni.
 

Az Agrokomplex 2015-ben megpróbálta eladni a reprezentációs célokat szolgáló épületet, de vevőt nem talált. Végül havi 1334 euróért bérbe adta az aranyosmaróti székhelyű Anar cégnek, amely őriztette az objektumot és fizette a rezsiköltséget. Nyilván nagyobb tervei is voltak az épülettel, mert jelentkezett az eladási pályázatra, amelyet az Agrokomplex 2015 karácsonya előtt egy héttel, csak bizonyos napilapokban hirdetett meg. Az érdeklődőknek két hét alatt, január 15-ig kellett benyújtaniuk árajánlataikat, amiből arra lehetett következtetni, hogy a vevő már a meghirdetés előtt ismert volt. A 103 ezer négyzetméternyi alapterületű ingatlan értékét 935 500 euróra becsülték fel, ennyi volt a minimális eladási ár is. Végül három pályázatot nyújtottak be, a legmagasabb árajánlat 959 900 euró volt.

Őrizték és megvették volna

Mivel a kastély műemlék, az államnak elővásárlási joga van rá, az Agrokomplex ugyanezen az áron felajánlotta a kulturális minisztériumnak is. Szerződéskötésre végül nem került sor, mert a 2016-os választási kampány során sokan támadták az állami vagyon áron aluli kiárusítását. Leghangosabban a Szlovák Nemzeti Párt tiltakozott, ezért várható volt, hogy a párt által jelölt mezőgazdasági miniszter, Gabriela Matečná megszünteti az eladásra vonatkozó versenypályázatot. Ez meg is történt, Matečná 2016 áprilisában megszüntette a malántai kastély eladására vonatkozó versenypályázatot. Azóta sem írt ki újat, a kastély kihasználatlanul áll és pusztul, de a felújítására szánt pénzt mégis az Anar fogja elkölteni. Mint utólag kiderült, a cég, amelynek eredetileg csak az épület őrzésére volt szerződése, már az eladási pályázat kiírása előtt egy hónappal 1,3 millió eurós támogatást kapott a mezőgazdasági ügynökségtől vidéki turizmus fejlesztésére és kastélyszálló átépítésére Nyitragerencsérben. A község kataszterében egyetlen kastély található, pont a malántai, amely a támogatás megítélésekor még az államé volt, és az Agrokomplex igazgatósága arra a kérdésünkre sem válaszolt, hogy az Anar pályázatát győztesként értékelték-e ki annak idején.

Vadászkastély is jöhet

A malántai kastélyhoz jelenleg semmilyen felújítási támogatás nem fűződik, az Anar tavaly szerződéskiegészítést írt alá a mezőgazdasági ügynökséggel, melynek értelmében nemcsak az összeg, hanem a felhasználás célja is változott. Az Anar ezúttal 1 160 288 eurót kapott a lévai járásbeli Nagygyőröd (Veľký Ďur) településen található létesítmény felújítására. Április 3-án a támogatás összegét 1 156 772 euróra változtatták. Naggyőrödön csak egyetlen rekreációs létesítmény, egy vadászkastély található, amit 1911-ben Gustáv Adolf Schöller építtetett a falu határában, és amely évtizedek óta erdei iskolaként szolgált. A Nyitrai Megyei Hivatal 2007-ben iktatta ki a fennhatósága alá tartozó oktatási intézmények jegyzékéből. Ezt megelőzően eladásra kínálta, de a jelentkezők az értékbecslők által megállapított vételár felét sem kínálták.

A malántai kastélyban található műtárgyakat még tavaly az Agrokomplex raktárában helyezték letétbe, egyelőre sejteni sem lehet, mi lesz a sorsuk. A kiállítási központnak jelenleg igazgatója sincs, és nem tudni, mikor lesz. Mário Dinga, az SNS jelöltje 2016 augusztusától 2017 novemberéig töltötte be a posztot, egészségi okokból mondott le. A mezőgazdasági minisztérium által meghirdetett pályázatra hárman jelentkeztek, senki sem felelt meg, ezért a tárca március végén új pályázatot hirdetett.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?