<p>Még az ősz folyamán módosulhat a státusztörvény annak érdekében, hogy az állampolgársági szabályokat és a magyarigazolványra vonatkozó passzusokat összehangolják.</p>
Még az ősszel módosulhat a státusztörvény
Még az ősz folyamán módosulhat a státusztörvény annak érdekében, hogy az állampolgársági szabályokat és a magyarigazolványra vonatkozó passzusokat összehangolják - mondta el Wetzel Tamás, a kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek. A kettős állampolgársággal kapcsolatos költségekre az idén 830 millió forintot különít el a kormány, s első évben 250-400 ezer közötti kérelmezőre számítanak.
Hozzátette: az a szándékuk, hogy a magyarigazolványhoz kapcsolódóan több kedvezményt megtartsanak. Ezért is kell a státusztörvényhez és annak végrehajtási rendeletéhez mindenképpen hozzányúlni.
Attól tehát, hogy valaki az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárságot szerez, nem esik el azoktól a kedvezményektől, amelyek a magyarigazolvánnyal járnak - mutatott rá Wetzel Tamás, aki elmondta: miután július 28-án a kormány elfogadta a kettős állampolgárság részletszabályait, az ezzel foglalkozó bizottság már a jövő héten megkezdheti a munkáját.
A miniszteri biztos tájékoztatása szerint a szaktárcánál készült, a magyarigazolvány kérelmezőinek számát alapul vevő hatástanulmány több lehetséges modellel számol, ennek alapján zajlanak majd a fejlesztések. A döntés-előkészítő dokumentum szerint az első évben 250-400 ezer közötti kérelmezőre számítanak. (2002-ben 593 ezren igényelték a magyarigazolványt.)
Elmondta: a kormány határozatban rögzítette még, hogy idén 830 millió forintot biztosítanak az egyszerűsített honosítással kapcsolatos fejlesztésekre. Ebből infrastrukturális és informatikai fejlesztéseket terveznek megvalósítani, illetve mintegy kétszáz munkatárs felvételét tervezik, akikre az első időszakban felmerülő többletfeladatok ellátásához lesz szükség.
Wetzel Tamás az elkövetkező félév teendői között említette még azoknak a jogi szabályzóknak a lebontását, amelyek eddig akadályozták, hogy a határon túli magyarok, amikor átköltöznek Magyarországra, az eredeti magyar nevüket használhassák.
A miniszteri biztos szólt arról is, hogy az érintetteket ősszel tájékoztató kampánnyal is segítik majd az egyszerűsített honosítási eljárás lefolytatásában.
Kitért arra, hogy a kettős állampolgárság több szempontból sem igazán jó kifejezés, az egyszerűsített honosítási eljárás sokkal szerencsésebb. Tény, hogy ez a közkeletű megnevezése a jogintézménynek, de a kettős állampolgárságot a magyar jog eddig is ismerte. Az egyszerűsített honosítási eljárás egyértelműen mutatja, hogy egy jelenleg is kedvezményes eljárást egyszerűsített tovább az Országgyűlés, kiiktatva egyes adminisztratív akadályokat, amelyhez minden joga meg is volt a nemzetközi jog szerint. Az egyszerűsítésen túl a magyar jogalkotók nem foglalkoznak más országok állampolgárságával, minden emberre rábízzák, hogy identitásának megfelelően milyen állampolgár akar lenni - fejtette ki a miniszteri biztos.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.