<p>Az Ung-vidéki település vezetésének másodjára sikerült eladnia azt a Fábry utcai önkormányzati tulajdonú ingatlant, melyben az elmúlt években a helyi szabadidőközpont működött.</p>
Másodjára sikerült eladni az épületet
Nagykaposon új versenytárgyalás kiírására azért volt szükség, mert korábban az épület értékesítése nem a hatályos jogszabályok szerint történt. Mivel az ingatlan az elmúlt években alapvetően oktatási célokat szolgált, az előírások szerint csak úgy lehetett volna eladni, hogy abban a tulajdonosváltás után is oktatási intézmény működjön. Ellenkező esetben a feleslegessé vált városi vagyon besorolását még azelőtt meg kellett volna változtatni, hogy az értékesítésére kísérletet tesznek. Ugyancsak szabálytalannak minősült, hogy az adásvételi szándékot sem a város honlapján, sem a hirdetőtáblákon, sem a regionális újságokban – a törvényben meghatározott tizenöt napig – nem jelentették meg. Ráadásul a szakértők által 47 ezer euróra felértékelt épületet olyan módon próbálták meg értékesíteni, amely csupán a 40 ezer eurónál kisebb értékű városi vagyon esetében alkalmazható.
Az önkormányzat tagjai később megszüntették azokat a határozatokat, melyek a korábbi értékesítéssel voltak kapcsolatosak, majd megváltoztatták az ingatlan besorolását is. A meghirdetett új versenytárgyalásra – melyet most már az előírt módon közzétett a városi hivatal – hatan jelentkeztek – mondta lapunknak Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője. A jelentkezők már évek óta bérelnek különböző helyiségeket az ingatlanban. Az önkormányzat ezután egy rendkívüli ülésen négy potenciális vevő ajánlatát elfogadta, majd további két bérlő jutott egyezségre, ezért az önkormányzat tagjai legutóbbi tanácskozásukon döntöttek az ingatlan eladásáról.
Ha Petrikán Péter polgármester aláírja a adásvételi szerződéseket, minden akadály elhárul az elől, hogy a feleslegessé vált városi vagyon gazdát cseréljen. A tulajdonosváltás egyébként a korábban itt működő oktatási intézmény további működését nem zavarta meg, ugyanis a szabadidőközpont idén szeptemberben átköltözött a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Komenský utcai épületébe. Az ingatlan eladásából a városnak 55 ezer eurós bevétele származik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.