Mariatchi-ügy: hat és fél év egy eltört lábért

Nyitra |

<p>Hat és fél év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság arra a férfira, aki 2014. január 1-jén összerugdosta a Mariatchi bár tulajdonosát. Ján Ďurov az ítélethirdetést meg sem várta, de a börtönbe vonulást nem ússza meg, mert a másodfokú ítélet azonnal jogerőre lépett.</p>

A verekedés szilveszter éjszakáján történt. Ez már a második támadás volt a Mariatchi bár ellen. A szemközt működő, szélsőségesek által látogatott Walhalla kártyaklub törzsközönsége először 2013 októberében támadt a bár vendégeire, és többet is megvert közülük.

A sorozatos támadások nyilvánvaló oka az volt, hogy a Mariatchi tulajdonosa, Radovan Richtárik szélsőségellenes aktivista és vendégei is ebből a körből kerültek ki. A rendőrség csak azután kezdett foglalkozni az üggyel, hogy szilveszter éjszakáján újabb incidensre került sor, és az utcai kamerák felvételei a sajtóban nyilvánosságra kerültek. Az októberi verekedés miatt öt személy ellen emeltek vádat, a hatodik, egy hivatásos katona, vádalkut kötött, és 400 eurós bírsággal megúszta.

A többiek tárgyalását tavaly ősszel határozatlan időre elnapolták, mert a bíróság nem tud szemész szakértőt találni. Idén júniusban az egyik vádlott nem jelent meg a bíróságon – azzal mentette ki magát, hogy elromlott az autója. A tárgyalás új időpontját szeptemberre tűzte ki a bírónő.

A szilveszter éjszakai verekedés ügye a múlt heti ítélettel lezárult. Ján Ďurov, a Mariatchi tulajdonosa, Radovan Richtárik lábát eltörte, a börtönbüntetés mellett pénzbírságot is kapott. A sértettnek 3955,20 euró fájdalomdíjat, a Szociális Biztosítónak 1077,30, az egészségbiztosítónak pedig 2254 euró kártérítést kell kifizetnie. 

Ha Ján Ďurov nem törte volna el Richtárik lábát, csupán garázdaság miatt emeltek volna vádat ellene, és megúszhatta volna feltételes büntetéssel. Így is majdnem sikerült neki, mert tavaly vádalkut kötött az ügyésszel. Egy év feltételes büntetést kapott volna, de később a vádalkut visszavonta, és azt állította, Richtárikot ugyan fejbe rúgta, de a lábát nem ő törte el. A biztonsági kamerák felvételei azonban egyértelműen bizonyították, hogy ő ugrált Richtárik lábán, aki többszörös törést szenvedett és műtétre szorult. A bírónő a tárgyaláson leszögezte, a földön fekvő, védtelen emberek elleni támadás nem maradhat büntetlen, már csak azért sem, mert a vádlott láthatóan semmit nem bánt meg. A bíróság a döntésnél figyelembe vette Ďurov előéletét: kihágás miatt többször is eljárás indult ellene garázdaságért, közszeméremsértésért, ittas vezetésért, testi sértésért és lopásért. A meghallgatott tanúk is indulatos, sőt agresszív embernek ismerik. Társa, František Beláň beismerte, hogy Radovan Richtárikot úgy arcon vágta, hogy a földre zuhant. Őt garázdaságért ítélték el, és hat hónapos börtönbüntetést szabott ki rá a bíróság, amit egy évre felfüggesztettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?