Márai szellemiségének képviselője

A Simonyi Alapítvány a rendszerváltás után a szlovákiai magyar felsőoktatás megteremtéséhez szükséges pénz adományok formájában való összegyűjtésére jött létre. Ma már akár mosolyoghatnánk is eme naiv elképzelésen, a széleskörű összefogás és az „ügy” iránti lelkesedés azonban példaértékű.

Az összegyűlt alaptőke kamatait és egy részét a hazai magyar művelődés támogatására fordítja az alapítvány, 2004-ben Petőfi rimaszombati szobrának avatásán pedig megalapították a költőről és tiszteletbeli gömöri táblabíróról elnevezett díjat. Ezt az elismerést olyan szlovákiai magyar személynek ítéli oda az igazgatótanács, aki munkásságával és magatartásával követendő példát mutat. A kilenctagú tanács összetétele egyébként rendkívül reprezentatív, nagy összefogásról tanúskodik, hiszen a Csemadok, a cserkészszövetség, a pedagógusszövetség, a történelmi egyházak, valamint a Magyar Koalíció Pártjának egy-egy képviselője is tagja. Idén Kováts Miklóst, a kassai Középfokú Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia tanárát tartották a legméltóbbnak a civil helytállásért alapított Petőfi-díjra.

B. Kovács István, az igazgatótanács elnöke a városról, az iskoláról és az emberről is szólni kívánt köszöntőjében, hiszen Kováts tanár úr Kassához és a kassai „Iparihoz” is ezer szállal kötődik. „Őrzi a város lelkületét, és Márai Sándor szellemiségének képviselője Kassán. Nem csupán oktatott, hanem nevelt és ápolt is, a pedagógus szó eredeti jelentéséhez hűen” - hangsúlyozta B. Kovács István, külön kiemelve a díjazott publikációs tevékenységét.

A magyar-történelem szakos Kováts Miklós megírta a szlovákiai magyar színjátszás történetét, számos tanulmányban foglalkozott Kassa történelmével, tankönyvek szerzője, Kassáról szóló városkalauza pedig az idei könyvhétre jelent meg. Fontos megjegyezni, hogy egy gépészetre és elektrotechnikára specializálódott iskolában tanított humán tárgyakat, hiszen sok mai humán értelmiségi dicsekszik büszkén kassai iparista múltjával. Ők minden bizonnyal Kováts tanár úrnak köszönhetik ezt a „fertőzést”. Az iparisták legendás összetartása szintén irigylésre méltó, s a nagy család létrejöttében szintén komoly szerepe van ennek a karizmatikus pedagógusnak, aki egyébként nemrégiben ünnepelte hetvenedik születésnapját. B. Kovács István egykor maga is az ipari padjait koptatta, és ahhoz a csodálatos képességű méhészhez hasonlította volt tanárát, aki hatalmával vissza tudja tartani az elköltözni készülő méhcsaládot. „Boldog lehet, aki az ő kaptárába tartozott” – jegyezte meg az ismert művészettörténész és „gömörológus”.

Bán Zoltán, a Simonyi Alapítvány gondnoka szintén iparista vot, csakúgy, mint Köteles László MKP-s parlamenti képviselő, aki pohárköszöntőjében nagy derültséget okozva megköszönte Kováts tanár úrnak azt az ötöst, amelyet egykor történelemből kapott. A nevelő célzatú osztályzat hatására olyannyira utánanézett a könyvtárban a rigómezei csatának, hogy nemrég, amikor a parlamentben előkerült az egykori Rigómező, azaz a mai Koszovó ügye, kapásból javította képviselőtársai évszámokkal és tényekkel kapcsolatos bakijait.

Kováts Miklós köszönő szavai főleg az iskolának szóltak, amely egész életét meghatározta, hiszen egyike volt annak a negyvennégy elsősnek, akikkel 1950-ben újraindult a magyar nyelvű tanítás az ipariban. És bár a kommunista párt igyekezett megakadályozni, hogy pedagógusi pályára lépjen, később mégis ebben az iskolában kezdett tanítani. Azt is a sors kegyének tartja, hogy éppen abban – a jelenleg könyvtárként szolgáló – teremben vehette át a Petőfi-díjat, amelyben érettségizett.