Már sehol sem árad a Duna a folyó szlovákiai szakaszán

Pozsony |

<p>Sehol sem áradt tovább és a legtöbb helyen már folyamatosan apadt a Duna Szlovákiában vasárnap reggel, a folyó vízszintje Révkomáromnál lassan de folyamatosan csökkent, Párkánynál pedig már hajnal óta nem emelkedett.<br />&nbsp;</p>

Révkomáromnál a Duna vízszintje szombaton délután 888 centiméteres vízállás mellett érte el maximumát, majd néhány órás tetőzés után éjszaka apadni kezdett. A folyó a határvárosnál vasárnap reggel hét óra után 883 centiméteren állt, ez azt jelzi, hogy a város lakói lassan fellélegezhetnek, mivel úgy tűnik túl vannak a nehezén.
   
A 9,4 méter magas árvízvédelmi betongát a kisebb szivárgások ellenére kitartott és elégségesnek bizonyult az ár megfékezésére, amely a folyó maximális vízállása idején közel fél méterrel haladta meg a 2002-es rekordszintet, és több, mint két és félszer volt magasabb mint általában.
   
Párkánynál vasárnap hajnalban, 812 centiméternél megállt a Duna vízszintjének emelkedése, amely azóta stagnál. A folyó tetőzésének szintje a várakozások szerint alakult, bár a vízszint több mint háromszorosa volt a szokásosnak, a fémlapokkal megemelt és homokzsákokkal megerősített gát kiállta az árt, különösebb gondok nem merültek fel.
   
A pozitív fejlemények ellenére a nyitrai kerületben, amelyhez Révkomárom és Párkány is tartozik, az intézkedés visszavonásáig továbbra is érvényben marad a pénteken elrendelt rendkívüli helyzet és harmadfokú árvízvédelmi készültség, a gátakat is tovább őrzik a hatóságok által odavezényelt katonák, rendőrök, tűzoltók és önkéntesek.
   
Pozsonynál is tovább apadt a Duna vízszintje, vasárnap reggel 813 centiméteren állt, azaz több mint két méterrel esett vissza a csütörtök éjjel elért maximumához képest, de még mindig kétszerese a szokásosnak. A fővárosnál a hétvégén az árvíz miatt elrendelt több korlátozást feloldottak, jelenleg másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben és hamarosan nyilvánosságra kerülhetnek az első kárbecslések is.

A Duna apad Bősnél is, ahol 758 centiméter, Medvénél szintén, itt 491 centi a víz állása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?