Már ebben az évben megjelenhet Szlovákiában az ázsiai lódarázs – figyelmeztetett a környezetvédelmi minisztérium a közösségi hálón. A tárca hozzátette, hogy az invazív darazsat Ausztriában és Magyarországon, a szlovák határ közelében, Győr-Moson-Sopron megyében is észlelték már.
Már idén megjelenhet Szlovákiában a veszélyes ázsiai lódarázs
„Magyarországon és Csehországban már tavaly észlelték az ázsiai lódarazsat, idén április 9-én pedig az ausztriai Salzburgban is megtalálták. Valószínűleg egy királynőt találtak, amelynek még nem volt ideje fészket építeni" - közölte a minisztérium.
Felbukkanását az Állami Természetvédelmi Hivatal honlapján lehet bejelenteni, ennek köszönhetően gyorsabban lehet hivatalosan igazolni a megtelepedését, és fellépni az elszaporodása ellen.
A tárca emlékeztet arra, hogy az ázsiai lódarázs negatív hatással van a biológiai sokféleségre azokban az európai országokban, ahol már jelen van. „Ennek a fajnak egy kolóniája több mint 11,5 kilogramm különféle rovart pusztít el egy szezon alatt. Különösen nagy pusztítást végezhet a mézelő méhek között" – olvasható a közleményben. A minisztérium tájékoztatása szerint a mezőgazdasági terméshozamok csökkenése is ennek a fajnak a rovására írható, mert a beporzók számának jelentős csökkenését idézheti elő.
Az ázsiai lódarázs valószínűleg a tengerjáró teherhajókkal jutott el Európába, 20 évvel ezelőtt, Franciaországban észlelték először. Valamivel kisebb, mint az európai darázs, a fej és a tor fekete, a lába sárga.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.