Május 7-én magánűrhajó indul az űrbe

Washington |

<p>Május 7-re tűzték ki a Dragon amerikai magánűrhajó újabb indítási időpontját, miután a Nemzetközi Űrállomás felé indítandó űreszköz fellövését többször is elhalasztották az elmúlt hónapokban.</p>

Az űrhajót üzemeltető SpaceX cég  szóvivője kedden elmondta: a floridai Cape Canaveralon lévő Kennedy Űrközpont illetékesei erre a napra tudták beütemezni az űrhajó indítását. Addig is folytatják a Dragon felkészítését az útra, tesztelve egyebek között elektronikus rendszerét.

A Dragon lesz az első magánűrhajó, amely kiköt a Nemzetközi Űrállomáson. Egyelőre ember nélkül repül, de a SpaceX számításai szerint a Dragon a forgalomból tavaly kivont amerikai űrsiklók helyébe lépve embereket és a rakományt szállít majd a Föld körül átlagosan 350 kilométeres magasságban keringő űrbázisa.

Az 5,2 méter hosszú, 3,6 méter átmérőjű Dragon rakterében féltonnás hasznos teherrel, főként az űrállomáson dolgozó űrhajósoknak szánt ellátmánnyal indul el. Miután megközelíti az űrbázist, az ott dolgozó asztronauták egy robotkar segítségével fogják be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?