Magyarországon is a szlovák módszert használnák

Kassa |

<p>Két évig dolgozott a zempléni régiófejlesztési ügynökség (RRA) magyarországi partnereivel azon a projekten, mely a városok állandó és fenntartható fejlődését segíti. 2012 áprilisában kezdődött az a nemzetközki projekt, melyet a szlovák nonprofit fejlesztési ügynökség határon túli partnereivel kezdeményezett.&nbsp;</p>

A több éven át tartó program európai uniós pénzből valósult meg. Bárta Pál, a zempléni régiófejlesztési ügynökség igazgatója sajtótájékoztatón mondta el, hogy egy város fejlődéséhez legfőképpen a társadalmi, az ökológiai és a pénzügyi vonatkozásokra kell figyelni. „A projekt nem a falvakra vonatkozik, inkább a városi panellakások és tömbházak szigeteléséről és energiafogyasztásának csökkentéséről szól. Azt szeretnénk elérni, hogy a városok élhetőbbé váljanak” – nyilatkozta lapunknak Bárta Pál igazgató. Szerinte a kelet- és közép-európai városok főleg a lakhatósággal, az energiatakarékossággal és a megújuló energiaforrásokkal küszködnek. A kidolgozott projekt pontosan ezeknek a dolgoknak a megoldására irányul, egyúttal a határon átnyúló együttműködést, valamint a modern építészeti módszereket támogatja. A 439 600 eurós projekt jelenlegi, kézzel fogható eredménye egy magyar, szlovák és angol nyelven kiadott publikáció. A fejlesztési ügynökség vezetői rámutattak, hogy a könyv az energiatakarékos építészeti módszereket mutatja be. „A projekt komplex költségvetéséből sajtótájékoztatókat szerveznek, kutatásokat és kiadványok megjelenését finanszíroznák” – mondta Bárta Pál. Öt év múlva értékelik ki a projektet. A fejlesztési ügynökség vezetősége záróbeszédében elmondta, ha a projekt valami miatt nem lesz sikeres, a befektetett pénzt vissza kell téríteni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?