Magyar, cigány és szlovák hagyományok egy könyvben

Tallós-könyv
Tallós |

Az alapiskola tanulói a helyi és környékbeli adventi, karácsonyi népszokásokat gyűjtötték össze könyvbe, a régió jellegzetes ételeinek receptjeit, ételfotóit az iskolában állították ki paneleken. A projekt az oktatási tárca támogatásával valósult meg.

A tallósi alapiskola a nemzetiségi iskolák számára az oktatásügyi minisztérium által kiírt regionális és multikulturális nevelési programba bekapcsolódva 1400 euró támogatást nyert, amelyet több kisebb program megvalósítására, illetve az azokat összefoglaló album készítésére használt fel. 

Adventi népszokások

Horváth Anitától, az iskola igazgatójától megtudtuk, a projekt központi témája az adventi népszokások, hiedelmek, hagyományok gyűjtése, összefoglalása volt. „A felső tagozat több évfolyama bekapcsolódott, az összegyűjtött anyagot két könyvben foglaltuk össze. Másfél hónapon keresztül foglalkoztunk három nemzet népszokásaival az iskolában: a magyarok, a cigányok és a szlovákok adventhez kapcsolódó szokásaival. A projekt része volt az is, hogy a gyerekek huszonnégy rövid videót készítettek, amelyeken karácsonyi történeteket olvastak fel. Ez szépen beleillett a faluban zajló Adventi Ablakok aktivitásba. Minden nap felkerül egy videó a község közösségi oldalára az aznapi kidíszített ablak bemutatásával együtt” – mondta el Horváth Anita. 

Karácsonyi receptek

A gyerekek receptgyűjteményt is összeállítottak, szintén mindhárom nemzet régióbeli jellegzetes karácsonyi ételének leírása került bele ételfotókkal kiegészítve. A fotókat is a gyerekek készítették, miután otthon megfőzték az ételeket. Ezek felkerültek az iskolában elhelyezett kiállítópanelekre is. „A projekt több kisebb aktivitást tartalmazott, de próbáltuk a gyakorlati tudás elsajátítására helyezni a hangsúlyt. Süteményeket sütöttünk a gyerekekkel, a nagyobbak Luca széket, adventi koszorút készítettek, közösen díszítettünk karácsonyfát. A magyar és a szlovák népszokásokról sokkal többet, a cigány hagyományokról nagyon keveset tudunk, az interneten sem található túl sok ezekről. Nekünk, pedagógusoknak is érdekes volt, ahogy a gyerekek elmondták, mik a különbségek a szokásokban, például milyen díszekkel díszítik fel a karácsonyfát, milyen ételeket készítenek. Az iskola 75 százaléka szociálisan hátrányos helyzetű szegregált roma közösségből származó tanuló. Egymás mellett élünk, érintjük egymás kultúráját, mégis nagyon keveset tudunk egymásról, ezért tartottuk nagyon fontosnak, hogy a cigány hagyományok, szokások is megjelenjenek a projektben. A felső tagozatos tanulókat nehéz rávenni arra, hogy tanítás után az iskolában maradjanak azért, hogy részt vegyenek a különböző programokban, ezért a témakörök feldolgozását beépítettük a tananyagba. Magyar, szlovák, képzőművészet órán, szakkörökön, minden nevelési területen ezekkel a dolgokkal foglalkoztunk és a tevékenységek végterméke lett a két könyv” – részletezte az igazgató. Elmondása szerint a könyvek nagyon egyszerűen, rajzlap és karton felhasználásával készültek. Több kézi könyvkötő technikából választották ki a megfelelőt. A régi krónikákhoz hasonló könyveket az iskolában lehet megnézni, de hogy minél többen átlapozhassák, digitális formában is elérhető Tallós közösségi oldalán.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?