Magio strand Kassán is

Kassa |

<p>Idén nyáron először várja a látogatókat a Magio strand a Tóváros lakótelepen. A telekommunikációs cég, Kassa önkormányzata és a Kassa 2013 támogatásával a pozsonyiak után már a kassaiak is homokos parton pihenhetnek.</p>

Több mint kétezer tonna homokot szállítottak a partra. A pozsonyi strandtól eltérően a strandolók úszhatnak is a tó vizében. A Közegészségügyi Hivatal szerint a víz minősége megfelel a higiéniai követelményeknek. A strandolási lehetőségen kívül sportprogramok is várják a látogatókat, a röplabda és a foci szerelmesei élvezhetik a homokos pályákat. Lesznek kulturális és zenei programok, éjszakába nyúló táncmulatságok, ételkóstolók, és a hangulatos nyári estéket filmvetítésekkel fűszerezik. A gyerekeket homokozóval, kézműves foglalkozásokkal és egyéb gyerekprogramokkal várják. A látogatók menetrendszerű járattal – a 80-as busszal – utazhatnak a tópartra, a járat péntektől vasárnapig közlekedik. A pozsonyi strandra tavaly 150 ezren látogattak el, Richard Raši, Kassa főpolgármestere azt szeretné, ha idén a kassaiak megdöntenék ezt a látogatottságot. A strand kapui szeptember 15-ig állnak nyitva a látogatók előtt. Kocsis Edina
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?