Ma adják át a betlehemi békelángot Bécsben

Bécs |

<p>Ma 14 órakor adják át Bécsben a betlehemi békelángot. A Születés templomából hozott lángot az ökumenizmus jegyében minden évben az osztrák főváros más-más templomában adják át.</p>

Idén a Szent Család-templomban (Zur Heiligen Familie) kerül sor az átadó ünnepségre. A béke és a szeretet lángját innen a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség juttatja el Szlovákia magyarlakta régióiba.
Az ENSZ 1986-ot a béke évévé nyilvánította. Egy osztrák cserkészcsapat ötlete nyomán a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Linz lakói szerettek volna örömet szerezni a mozgáskorlátozott gyerekeknek. Elhatározták, hogy karácsony előtt elviszik őket a Szentföldre. Betlehemből a Születés templomából, a Jézus születésének feltételezett helyét körülvilágító mécsesekből hozták el a lángot Ausztriába, ahol az osztrák cserkészek előbb szűkebb környezetükbe, majd az egész országba elvitték a béke és a szeretet lángját.
„A szlovákiai magyar cserkészek a szövetség megalakulását követő évben csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. 1991-ben az azóta elhunyt Lőrincz János pozsonyi öregcserkész vetette fel az ötletet, azóta évről évre igyekszünk minél több szlovákiai magyar településre eljuttatni a béke és a szeretet lángját” –mondtaCsémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) ügyvezető elnöke. A cserkészek 2010-ben mintegy 60 központi településre juttatták el a betlehemi lángot, ahonnan aztán a csapatok és a szimpatizánsok tovább terjesztették. Kedves hagyományukat idén is folytatják. A betlehemi békelángot ma Bécsben, ünnepélyes keretek közt veszik át, majd karácsony előtt eljuttatják a Felvidék azon magyarlakta településeire, amelyek ezt igénylik. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ezért felhívással fordulazegyházközségekhezés az önkormányzatokhoz. Ha szeretnék, hogy cserkészeink, vagy partnerszervezeteink fiataljai idén az önök településére is eljuttassák a betlehemi lángot, kérjük, legkésőbb december 18-ig jelezzék a betlehemi láng honlapján található kapcsolati űrlapon (lang.cserkesznet.sk), vagy a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség központi irodájában, munkaidőben a 031/5527-121 telefonszámon. (k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?