Luxusbungalók épülnek a párkányi Vadasban

Párkány |

<p>A tervek szerint tavaszra készülnek el a Vadas területén azok az új bungalók, amelyekre a városi cégként üzemelő fürdő 2,5 millió euró hitelt vett fel. A beruházás teljes értéke közel 3 millió euró. 500 ezer eurót a Vadas saját forrásaiból fedez.&nbsp;</p>

A régi, elavult bungalók helyére komfortos luxusbunaglók kerülnek. A júliusban meghirdetett új apartmanok iránt máris nagy az érdeklődés. Előjegyzésben, kedvezményes áron – a főszezon kivételével – már az összeset lefoglalták. A háromcsillagos minőségben épülő, a medencéktől mindössze 10-20 méterre elhelyezkedő bungalókat a régi áron kínálták. A tervek szerint az épületeket április végén adják át. 

Az önkormányzat júliusi ülésén városi telek- és vagyonátruházással erősítette meg a Vadas hitelképességét. Ezzel a határozattal lehetővé tették a hitelek átstrukturálását, ami csökkenti a kamatterheket. A képviselők többsége abban bízik, hogy az építkezésre fordított pénz rövid időn belül megtérül. Vannak viszont olyanok is, akik sokallják a kölcsön összegét. Ők azt kifogásolják, hogy a luxusbungalók megépítése után sem válik a Vadas egész éves üdülőközponttá. (guzsu)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?