Lukasenka tagadja, hogy országának köze lenne a Kijevben felakasztva talált ellenzéki halálához

Aljakszandr Lukasenka

Tagadta hétfőn, újraválasztásának évfordulóján Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, hogy országának köze lenne az Ukrajnában élő másként gondolkodó, Vitalij Sisav halálhoz, akik felakasztva találtak meg egy kijevi parkban, és akinek a halála miatt az általa vezetett szervezet a fehérorosz elnök rendszerét okolta.

"Ki nekem és Fehéroroszországnak Sisav, aki állítólag elment felakasztani magát?" - tette fel a kérdést hétfőn tartott, szokásos éves sajtótájékoztatóján a fehérorosz vezető.

"Sisav (.) Ukrajnában volt. Támogatták az ukrán titkosszolgálatok, hiszen tudják, mivel foglalkoztak. Az önök területén volt. Az önök területén akasztotta fel magát, vagy akasztották fel. Legyenek szívesek, ezzel foglalkozzanak, és arra válaszoljanak, ki akasztott fel egy fehérorosz állampolgárt" Ukrajnában - mondta Lukasenka.

Vitalij Sisav - akinek eltűnését a múlt hétfőn közölték - egy Kijevben bejegyzett nonprofit szervezet, az Ukrajnai Fehérorosz Ház vezetője volt, amely aktívan segítette a fehérorosz hatóságok által üldözött ellenzékieket.

Lukasenka szerint a fehérorosz-ukrán politikai kapcsolatok nagyon alacsony szinten vannak. Példaként felhozta, hogy az Európai Unió még nem függesztette fel a minszki légi járatokat, de Ukrajna ezt már megtette, amivel szerinte átlépte a "tiltott vonalat".

"Ez bennünket is megvisel, de az ukrán népnek is rossz" - mondta. Hozzátette: ezzel arra kényszerítették országa járatait, hogy Oroszországon át, így a Moszkva által bekebelezett dél-ukrajnai Krím félszigeten át repüljenek.

Ukrajna május 26-én függesztette fel a fehéroroszországi légi járatokat, miután a fehérorosz légierő leszállásra kényszerítette Minszkben a Ryanair Athén-Vilnius járatát, és őrizetbe vette a gépen utazó Raman Prataszevics ellenzéki újságírót. A NEXTA ellenzéki hírportál volt főszerkesztőjével kapcsolatban Lukasenka megjegyezte, nem örül annak, hogy Fehéroroszországban tartózkodik, mert így a minszki hatóságok felelnek a testi épségéért.

Lukasenka azt is állította, hogy az ukrán rendvédelmi erők és tisztségviselők fegyveresek és fegyverzetek Fehéroroszországba történő áthelyezésére készülnek. Azt mondta, hogy fegyvereket és robbanószereket juttatnak át a határon.

Aljakszandr Lukasenka azt is mondta, hogy Kriszcina Cimanouszjaha futónőt külső erők manipulálták, amikor az olimpiai játékokról Lengyelországba menekült. A futónő a múlt héten érkezett meg Varsóba, miután megtagadta az edzői utasítást, hogy visszatérjen hazájába, és menedéket kért a tokiói lengyel nagykövetségen.

"Fehéroroszország ma az egész világ figyelmének központjában van" - jelentette ki az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón az államfő, aki Litvániát és Lengyelországot okolta a két országgal közös határán kialakult menekültválság miatt.

A választás után tízezrek vonultak az utcákra Lukasenka lemondását követelve, amire az elnök elnyomással válaszolt. Számos tüntetőt őrizetbe vettek, több mint hatszázan jelenleg is börtönben vannak, sokan - közöttük legfőbb választási ellenfele, az ellenzék által a voksolás győztesének elismert Szvjatlana Cihanouszkaja és Szvjatlana Alekszijevics irodalmi Nobel-díjas írónő - száműzetésbe kényszerültek.

Az ország készülő új alkotmányával kapcsolatban a 2020. augusztus 9-i, erősen vitatott tisztaságú elnökválasztáson hatodik mandátumára megválasztott Lukasenka kijelentette, hogy abban elsődleges lesz a nemzeti jog a nemzetközi jog felett, és a témával kapcsolatos orosz tapasztalatokon fog alapulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?