ĺtéletet hirdettek az évtized büntetőperében

December 4-én pont került az évtized pereként emlegetett Borža-ügy végére, legalábbis első fokon ítéletet hirdetett a Kassai Kerületi Bíróság.
A bűnvádi eljárás 2003 januárjában kezdődött, összesen kilenc vádlottal, akik közül időközben egy férfi elhunyt.

December 4-én pont került az évtized pereként emlegetett Borža-ügy végére, legalábbis első fokon ítéletet hirdetett a Kassai Kerületi Bíróság.

A bűnvádi eljárás 2003 januárjában kezdődött, összesen kilenc vádlottal, akik közül időközben egy férfi elhunyt. Hat vádlottat, köztük Dušan Borženskyt 12-15 éves szabadságvesztésre ítélték, két társukat pedig felmentették.

A három rendbeli gyilkossággal és további erőszakos bűncselekményekkel vádolt, Borža néven hírhedtté vált alvilági figura ügye a maga nemében a legnagyobb szabású eljárás Kelet-Szlovákiában. Két év folyamán a bíróság százötven írásos tanúvallomást vizsgált át, az ügy dokumentációja több mint tízezer oldalt tesz ki.

A Borža-per a szlovák bíróságok eddigi történetének egyik legkomolyabb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó ügye, a vizsgálati jegyzőkönyv több mint ötezer oldalas. A többször berekesztett tárgyalás során összesen 180 tanút kellett meghallgatnia a bíróságnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?