Lőgyakorlat Nádszegen

Nádszeg. Ritkán fordul elő, hogy egy bajnoki találkozón tíz gólt kapjon az egyik ellenfél. Annál is inkább, hogy egy súlycsoportban lévő riválisok küzdenek a pontokért. Ezúttal azonban fordult a kocka, a Trstice–Zbehy összecsapáson u-gyanis tíz gólt kaptak a hibát hibára halmozó harmatgyenge vendégek.

Nádszeg. Ritkán fordul elő, hogy egy bajnoki találkozón tíz gólt kapjon az egyik ellenfél. Annál is inkább, hogy egy súlycsoportban lévő riválisok küzdenek a pontokért. Ezúttal azonban fordult a kocka, a Trstice–Zbehy összecsapáson u-gyanis tíz gólt kaptak a hibát hibára halmozó harmatgyenge vendégek. A szemtanúk elmondása szerint a tíz „dugón“ kívül még további három-négy találatot is kaphatott volna a zoboralji kollektíva, melynek mezében a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának jelenlegi legjobb góllövője, Kopec is csatasorba állt. A győztes mátyusföldiek edzője, Lépes György a következőket nyilatkozta védencei gólzáporos sikeréről. – A vendégek egy héttel ezelőtt négy gólt kaptak odahaza a Bakától, ami azt sejteti, hogy valami nincs rendben náluk. A Fortuna is kegyeibe fogadott minket, hamar vezetést szereztünk, majd ráadásként további gólokat lőttünk. Ez a tény visszavetette az enerváltan futballozó vendégeket, akik komótosan, mondhatni amolyan öregfiúsan mozogtak. A zömmel idősebb, technikailag jól képzett labdarúgókkal rendelkező üzbégiek (Zbehy) kerülték a párharcokat. Kapust is cseréltek, ám ez sem hozott változást a történésekben. Csakhamar feladták a kilátástalannak tűnő harcot és csúfos kudarccal távoztak tőlünk. A sereghajtó taksonyiak jóval nagyobb erőbedobásra késztettek bennünket, mint a legutóbbi ellenfelünk. Remélem a siker önbizalmat ad védenceimnek, hiszen e hét végén fontos találkozót játszunk Nagycétényben.

Egyébként az elmúlt hét végén több pályán is gólfesztivál szemtanúi voltak a futballrajongók. A nagyszombati Spartak fakócsapata például 9:1-re verte a III. liga nyugati csoportjának diószegi sereghajtóját, a szenci Koba B együttese a III. liga pozsonyi mezőnyében 8:1-re hengerelte le a Slovenský Grob kollektíváját. És tovább folytathatnánk a sort több más helyszínnel és csapattal. A komolytalannak tűnő hoki- és pólóeredmények ismeretében a futballkedvelők akár azt is gondolhatják, inkább a jégarénákba, úszómedencékbe kívánkoztak a labdarúgók a nyárias tavaszban... (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?