Ligetvári Anita könyve segítség a nőknek és a pároknak

Királyrév-könyvbemutató
KIRÁLYRÉV |

A királyrévi kultúrházban mutatták be Ligetvári Anita első könyvét, amely a fogantatás nehézségeinek lelki hátteréről és azok feloldásáról szól. A szerzővel és a könyv illusztrátorával a bemutató után az érdeklődőknek alkalmuk nyílt kötetlen beszélgetésre is.

Néhány héttel ezelőtt jelent meg Ligetvári Anita Fogantatásra hangolva című könyve. A szerző a tapasztalatait osztja meg benne az olvasókkal, amelyeket segítőként a légzés-, a művészetterápia és a gyászfeldolgozás során tapasztalt.

Szitás Schnábelt Karolina kultúrreferens lapunknak elmondta, több éve ismeri személyesen Ligetvári Anitát, akihez légzésterápiára jár. Úgy gondolta, hasznos lenne Királyrévben is bemutatni, mivel foglalkozik a szakember, mivel tud a nők és a párok segítségére lenni, ha az életben bármilyen elakadást tapasztalnak, ezért szervezte meg a könyvbemutatót és beszélgetést vele, illetve Fodor Tímeával, a könyv illusztrátorával. A kötet szerkesztője és a bemutató moderátora, Fodor László szerint hiánypótló mű született, hiszen a fogantatás nehézségei mögötti lelki problémákat írja le. A Győr közelében élő Ligetvári Anitát a saját rossz élménye, a vetélése ösztönözte arra, hogy a témával, vagyis a fogantatási nehézségek mögött meghúzódó, gyakran a magzati időben átélt traumákkal, a transzgenerációs mintákkal mélyebben kezdjen foglalkozni. Elmondása alapján sok akadállyal, kételkedéssel megküzdve négy évig tartott, mire a férje biztatására megírta a könyvet, amelyben végig arra törekedett, hogy a tudományosság és a spirituális nézőpont egyensúlyban legyen, hiszen a fogantatáshoz a test, a lélek és a szellem harmóniája egyformán szükséges. Ezt az elvet követve a kötetben az elméleti részeket a terápiában megélt személyes tapasztalatokkal, kicsit a terapeuta szemszögéből megjelenítve egészíti ki, valamint önállóan, otthon használható gyakorlatokkal színesíti. Ligetvári Anita hangsúlyozta, Magyarországon egy korábbi felmérés szerint több mint 200 ezer pár küzd fogantatási nehézségekkel, amelyen a koronavírus-járvány csak rontott, de sajnos csak kevesen látják be, hogy a probléma mögött lelki okok, elakadások is húzódnak. Az általa használt légzés-, művészetterápia és gyászfeldolgozás segítségével általában egy-másfél év után megfogannak a nők, ezért tartotta feladatának, hogy minél több emberrel megossza tapasztalatait. A könyv illusztrátora, Fodor Tímea eleinte maga is művészetterápiára járt Anitához, akivel később szoros barátság alakult ki köztük, így készült el a könyv is közös munkával. A királyrévi bemutatón a szerző néhány idézetet is felolvasott, majd a találkozó végén az érdeklődők beszélgethettek a könyv készítőivel, illetve megnézhették Fodor Tímea néhány festményét is.

 

Fogantatásra hangolva
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?