Licitálás Rozsnyón - lefelé

Rozsnyó |

<p>A városi hivatal már másodízben választotta a közbeszerzési pályázat kiírásának elektronikus formáját. Az internet segítségével történő licitálással kapcsolatban pozitív tapasztalata van a városi hivatalnak, hordozható számítógépeket és egyéb számítástechnikai eszközöket szereztek be ilyen úton.</p>

A városi hivatal a második elektronikus aukciótól is átláthatóságot vár, valamint alacsonyabb közbeszerzési árakat, ami az elsőrangú feltétel.
December 9-én hat helyi céget szólítottak meg, hogy árajánlatokat dolgozzanak ki a városi hivatal számára. Ezeket december 15-ig, postai úton kellett eljuttatni a hivatalba. A városi hivatal ennek alapján két párhuzamosan futó közbeszerzési pályázatot is hirdet az interneten. Az első aukció az irodákban használatos irodai segédeszközökre, a második pedig a fénymásolók és nyomtatógépek festékeinek beszerzésére irányul. Az elektronikus közbeszerzést csakúgy, mint korábban, a bajmóci Well Managment Kft. segítségével bonyolítják le. Előtte értesítenek minden érdekeltet az adott honlap elérhetőségéről. Az elektronikus aukció az előírásoknak megfelelően megy majd végbe. Egy meghatározott időben kiválasztják a jelentkezők közül a legelőnyösebb ajánlatot tevő szállítókat, miközben a többiek reagálhatnak a kiválasztottak ajánlataira.
A licitálás kiindulási alapja a borítékos kínálatok közül a legelőnyösebb lesz. Egyik érdekeltnek sincs tudomása arról, hányan licitálnak még a szállítás jogáért. A hagyományos, borítékos közbeszerzési pályázatnál az ajánlat végleges, az elektronikusnál még lehet csökkenteni az árakat. Olyan ez, mint az árverés, de itt az árak lefelé mennek. Az elektronikus aukció eredménye végül a legalacsonyabb közbeszerzési költség, és nem elhanyagolható az átláthatóság és az objektivitás sem. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?