Lezajlott a poloskairtás Diósmajorban

Lezajlott a nagy poloska- irtó manőver Diósmajor- ban, a lakók egy hét után visszatérhettek ottho- nukba. Nem mindenki, csak azok, akiknek valóban ott van az állandó lakhelyük.

Lezajlott a nagy poloska- irtó manőver Diósmajor- ban, a lakók egy hét után visszatérhettek ottho- nukba. Nem mindenki, csak azok, akiknek valóban ott van az állandó lakhelyük. Most sokkal keveseb- ben laknak a szociális lakásokban, mint a fertőtlenítés előtt.

Nyitra

A városszéli, szociálisan hátrányos helyzetű családok által lakott Diósmajorban kora tavasszal észlelték a poloskák és rühatkák elszaporodását, és a regionális közegészségügyi hivatal azonnal elrendelte a fertőtlenítést. A város eredetileg május végére tervezte az akciót, és a hadseregtől próbált katonai sátrakat kölcsönkérni, de az azzal utasította el a kérést, hogy a törvényben megszabott feladataik teljesítéséhez a katonáknak van szükségük rájuk. A magisztrátus ezt követően a tűzoltóságtól kért négy, egyenként harminc férőhelyes katonai sátrat, de ezeket alig hetvenen vették igénybe. A többi lakó inkább rokonokhoz, ismerősökhöz költözött. Mivel rendkívüli helyzetről volt szó, a városnak az Állami Tartalékalap Kezelősége kölcsönzött felfújható matracokat, pokrócokat, tányérokat, bögréket és evőeszközöket.

Összeszedték

a lakáskulcsokat

Az önkormányzat hat mobilvécét, négy zuhanyzót és két ivóvizes vályút helyezett el a területen, és a fertőtlenítés öt napja alatt naponta egyszer meleg ételt, valamint száraz kosztot osztott a lakóknak.

A konyhán szerzetesnővérek dolgoztak, a mosást a városi hivatal szociális munkásai vállalták. A rendet és a fegyelmet az állami és a városi rendőrség is felügyelte, ennek köszönhetően az akció nagyobb konfliktusok és problémák nélkül zajlott le. „Morgolódtak a sátrakon, de tudomásul vették, hogy másként nem szabadulnak meg a kártevőktől” – mondta Naďa Šimová, a magisztrátus szociális osztályának vezetője. Munkatárasaival végig a helyszínen volt, ők ügyeltek arra, hogy a sátrakba mindenki csak a legszükségesebb holmiját vigye, és hogy idő előtt senki ne mehessen vissza a lakásába. A lakóktól összeszedték a lakáskulcsokat, és a bejáratot rendőrök őrizték. „Elmagyaráztuk, hogy a rovarirtó az emberi szervezetre is veszélyes, de sokan ennek ellenére már másnap vissza akartak menni. Azt mondták, fáznak, ezért akinek szüksége volt rá, annak ruhát is adtunk.”

A gyerekek iskolába sem mentek

Az intézkedések ellenére többen nem voltak hajlandók a sátorban aludni, és már az első éjszakán kivitték a matracukat a szabad ég alá. Egy család másnap szerzett saját sátrat, és azt a közösségi központ mellett verte fel. A helyi gyerekek egész héten nem mentek iskolába, először azt mondták, kíváncsiak a költözésre, aztán maradtak, holott az iskolákban késő délutánig foglalkozások voltak, és uzsonnát is adtak nekik.

A hatvanegy szociális lakást egy nap alatt fertőtlenítették – a biztonság kedvéért azokat is, amelyekben nem találtak poloskát. A magisztrátus reményei szerint az akció arra is jó volt, hogy kiszűrjék a be nem jelentett lakókat. Hivatalosan 350-en laknak Diósmajorban, a valóságban több mint ötszázan éltek ott, és a szociális munkások szerint pár hónapon belül megint ennyien lesznek. A sátorlakók péntek helyett már csütörtökön visszaköltöztek a lakásukba, mert féltek a vihartól. A hétvégén elbontották a sátrakat, és elvitték a higiéniai berendezéseket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?