Levelek Gömörördöngősből

Ámbátor jócskán benne járunk februárban, mégis hazafiúi kötelességünknek tartjuk tudatni Önnel, hogy január 1-jére virradóra megannyi polgártársunkhoz hasonlóan mi is áthágtuk az újév küszöbét. Ez annál is örvendetesebb tény, mert küszöböt, azt eddigelé egyikünk sem hágott. Hát ehhez hasonló jókat kívánunk Önnek is az új esztendőben!

De komolyra fordítva a szót, drága elnök úr,

azért ragadtunk újfent tollat itt, a Három Vidám Vasmacskához címzett ivóban, hogy tudtára adjuk: nagy dolgok vannak születőben. Ez innen, Gömörördöngősről különösen jól látszik – mert úgy odahegyezünk ám a nagypolitika minden böffenésére, mint terelőpuli a villanypásztor szavára. Ezért figyelmeztetjük most Önt, kedves elnök úr, hogy jól résen legyen, mert jön a Putyin meg a Bush. (Ha erről már értesült, a mondat törlendő.)

Nomármost: a Putyinnal nincs is semmi baj, mert olyan szeglete ez a világnak, ahol az orosz jön-megy; igaz, néha tovább maradnak, mintsem hogy azt a vendégszeretet még tolerálná, de azt mondja a Bogyó (rendes nevén Lakatos Andor nevű polgártársunk), hogy ez még a jobbik megoldás. Sokkal rosszabbul is járhattunk volna, ha annak idején például a kínaiak szabadítanak fel bennünket; mert az orosz elhozta hozzánk a civilizáció olyan vívmányait, mint például a vodka, de a kínai az nem iszik, az csak szaporodik, mint bagzónyúl a lucernásban, és ez számos konfliktus forrása lehetett volna.

De visszatérve az eredeti gondolatmenethez: a nagyobbik baj az, hogy jön a Bush is, akivel szemben nekünk – és ezalatt a Három Vidám Vasmacskához címzett ivó teljes törzsközönsé-gét kell érteni, kivéve persze az alvókat – komoly fenntartásaink vannak. Például:

Egy, hogy sosem azt mondja, amit gondol, mert szerintünk nem is gondol semmit.

Kettő, hogy ha ki is gondol valamit, az sokkal rosszabb az első pontban foglaltnál.

Három, hogy állandóan világol, mint tehén a góréban.

Nohiszen ez velünk is előfordul, pláne a késői órákban, amidőn oly magasra hág bennünk a hangulat, mint nagymamában a vércukor nyugdíj napján. A különbség csak az, hogy mi tehetjük, mert nem vagyunk világpolitikai tényezők.

No mindegy: nekünk mégis az jutott eszünkbe, hogy meg kell ragadnunk az alkalmat. Ezért igen jó volna, drága elnök úr, ha ez a Bush felkeresné kis falunkat is, a karsztok alján. A hadicsel a következő: a látogatást megelőzően mi hazafiúi kötelességünknek tartanánk, hogy jóllakjunk babgulyással és más paszulyságokkal, minek folytán olyan biológiai fegyvergyárat produkálnánk az amerikai küldöttségnek – egy emberként –, hogy ahány görénycsorda van, mind a föld alá süllyedne szégyenében. Mivel Bushnak a tömegpusztító fegyverekre orra van, a jenkik rövidesen jól megszállnának bennünket, osztán eljönne a jó világ.

Mert – miután így odacsaltuk, csili-csalogattuk őket, és mégsem találnak semmit – kiegyeznénk velük döntetlenben. Vagyis megmondanánk, hogy nojóvan, akkor legalább hozzátok el nekünk a demokráciát, ahogy elvittétek Afganisztánba (oda különben a ruszkik is hordták csőstül), Irakba, és ahogy elviszitek majd Iránba, meg még ki tudja, hová.

Ha ez a tervünk mégis kútba esne, arra kérjük, kedves elnök úr, nézne már ki egy kisebbfajta arab államot, amelyet mi egy emberként lerohanhatnánk. Ez – úgy vettük észre – a civilizált világban mostanság szokás. De csak egészen kis országot – mondjuk egy szigetet – ahol egy-két taslival meg tudjuk honosítani a mi csülkös-bableveses, szilvapálinkás, rívavigadós demokráciánkat. Osztán olyan világot csinálunk nekik, hogy majd mindenki arról koldul... amerről éppen tud.

Hát ehhez hasonló jókat kíván Önnek is Gömörördöngős teljes lakossága.