Léván pánikhangulat uralkodik

Léva. Ismét aggasztó híreket kaptunk a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában a tabella utolsó előtti helyén tanyázó lévaiak szakvezetőitől. Annak ellenére, hogy még a tavalyi év végén új vezetőséggel és új névvel igyekeztek változást kicsikarni a helyi futballhívek, igyekezetüket napjainkig nem koronázta siker.

Léva. Ismét aggasztó híreket kaptunk a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában a tabella utolsó előtti helyén tanyázó lévaiak szakvezetőitől. Annak ellenére, hogy még a tavalyi év végén új vezetőséggel és új névvel igyekeztek változást kicsikarni a helyi futballhívek, igyekezetüket napjainkig nem koronázta siker. Mi több, most már a kezdetben derűlátó tisztségviselők is egy közelgő katasztrófáról beszélnek. A helyzet jelenlegi állása szerint pénzszűkében képtelen lesz a vezetés biztosítani az FK Slovan Levice 9 serdülő, 2 ifjúsági, illetve egy felnőtt csapatának bajnoki szereplését a közelgő tavaszi idényben. A legrosszabb helyzetben alighanem Belanszky Attila, a felnőttek újdonsült vezetőedzője van. Ő ugyan elkezdte védenceivel a téli felkészülést, ám a gyakorlásokat az utóbbi napokban mindössze hét-nyolc labdarúgó látogatja. Ilyen foghíjas kerettel jobb híján csupán teremfocitornákon vehetne részt... „A tavaszi folytatásra való felkészölést január 10-én kezdtük el. Naponta edzünk, a játékosok hozzáállásával a mostoha körülmények ellenére elégedett vagyok. Egyébként jobbára az ifiből kiöregedett tehetségek alkotta csikócsapatom átlagéletkora 20 év körül mozog. Ezen a szinten már aligha mondhatják el a futballisták, hogy az otthonról magukkal hozott felszerelésben gyakorolnak. A városvezetés tagjai egymásra hárítják a felelősséget a kialakult helyzetért” – kesergett a fiatal szakvezető. Furcsának tartjuk, hogy a futballklub haláltusájának időszakában városi önkormányzat költségvetéséből 1,3 milliárd koronát különített el a negyedik pálya füvesítésére. A játékosok, vezetők és focihívek egybehangzó véleménye szerint, a városatyák ezt a támogatást inkább gyorssegély formájában a tevékenység támogatására áldozhatták volna. Minek ide a minden igényt kielégítő újabb futballpálya, ha már a csapatok puszta léte a tét – hallani lépten-nyomon az egykor honi futballerődítményként számon tartott dél-szlovákiai városban. A zöld-sárga színek jövőjét féltő drukkerek azt is sérelmezik, hogy Štefan Mišák polgármester, aki annak idején állást ígért néhány hazai futballistának, nem állta szavát. Furcsa módon a ČFK Nitra együtteséhez igazolt Peter Ťuťurisnak az ottani szponzor éppen Léván biztosított munkahelyet. Az FK Slovan vezetőségének számítása szerint 1,2 millió koronára lenne szüksége a csapatok versenyeztetésére. „A kollektívák utaztatása, a játékvezetők, edzők és labdarúgók jutalmazása havi 200 ezer koronát igényelne. Ha február 25-ig nem teremtünk elő 300 ezret, akkor a lévai futballnak befellegzett” – vázolta fel a katasztrófával is fenyegető forgatókönyvet Juhász József, az FK Slovan Levice klubelnöke. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?