Léván a Mozivonat

Léva. Kassa, Eperjes és Besztercebánya után ma reggel nyolc órakor a városba érkezik a Mozivonat (Kinematovlak). Már ötödik évadját kezdte meg idén április elsején ez az egyedülálló mozgó vetítőterem, mely Csehországban 2004-től minden tavasszal elindul, hogy népszerű rajz- és mesefilmekkel szórakoztassa a gyerekeket.

Léva. Kassa, Eperjes és Besztercebánya után ma reggel nyolc órakor a városba érkezik a Mozivonat (Kinematovlak). Már ötödik évadját kezdte meg idén április elsején ez az egyedülálló mozgó vetítőterem, mely Csehországban 2004-től minden tavasszal elindul, hogy népszerű rajz- és mesefilmekkel szórakoztassa a gyerekeket. Most Szlovákiába is ellátogatott a rendhagyó filmszínház, amely digitális vetítőgéppel és légkondicionálóval van felszerelve.

A reggel 8 órás kezdéstől egészen 13 óráig szervezett csoportokban vehetnek részt a félórás vetítéseken az óvodások és alap?iskolások, ezután pedig a nagyközönséget várják a különleges vasúti kocsiba egészen 16.30-ig. Egyszerre hatvanan férnek az egykori csomagszállító vagonba, s ezért előzetesen be kell jelentkezni a 055/623180-as telefonszámon, a vetítések viszont ingyenesek. Az ezévi vasúti kinematográfiai vándorlás a csehországi Hradec Královéban kezdődött, huszonegy cseh és morva település után május 5-én lépte át a mozivá varázsolt vonatszerelvény a határt, és 31-ig időzik az országban. A szlovákiai „túra” Puhóban kezdődött, a lévai a Mozivonat tizenkettedik állomása. Holnap Érsekújvárra érkezik, majd május 28-án és 29-én Pozsonyban várja az érdeklődőket. A szerelvény utolsó állomása a 48. Zlíni Gyermek- és Ifjúsági Filmek Fesztiválja lesz, melynek beharangozó és kedvcsináló eseménye a mozgóképes vonatozás. Négy év alatt eddig hozzávetőleg 80 ezer néző – zömében gyerek – látta a filmeket, jelenleg a kínálatban több mint húsz ismert rajz- és játékfilm található, többek között Rumcájsz, a kis vakond és más közkedvelt figurák várják a nézőket. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?