Lévai értékmentés a részvételi költségvetésből

Vincze László képarchívuma
Léva |

Június derekán a lévai zsinagógában mutatják be korlátozott számú közönség, mintegy ötven vendég jelenlétében azokat a lakosoktól és szervezetektől beérkező pályamunkákat, melyekre a részvételi költségvetésből igényelnek támogatást.

Sikeres pályázók

A járási székhelyen 2019-ben hagyta jóvá a testület a részvételi költségvetést, és húszezer eurót osztanak szét a sikeres pályázók között. Tavaly tízből hat projekt kidolgozói kaptak támogatást. Legfeljebb háromezer eurót igényelhettek a városi büdzséből. A lévai Judo klub, a Lévai Művészeti Alapiskola szülői közössége és a lévai nyíllövők egyaránt háromezer eurót kaptak, a nyíllövők a tavalyi sikeren felbuzdulva idén újabb tervet nyújtottak be, és a támogatásból online-versenyeket szeretnének szervezni még nagyobb közönség és még több versenyző bevonásával. A Város Hangja Polgári Társulás 2500 euró támogatást kapott, a társulás célja minél több lakost bevonni a közügyekbe, a lévai és térségbeli eseményekbe.

 

Online szavazás

Június 17-től 30-ig szavazhatnak a lakosok a benyújtott pályázatokra. A Saját Kézbe Polgári Társulás egy fémszív elkészítésére kért támgatást a várostól, hogy a lévai lakosok is részt vehessenek a jótékonysági kupakgyűjtésben. A helyi floorball klub az ifjú tehetségek felkarolására kér támogatást. A Lévai Művészeti Alapiskola szülői közösség már második alkalommal pályázik, ezúttal a hagyományok ápolására, újraélesztésére fókuszálnak. A Színpad Nélkül Polgári Társulás szabadtéri kulturális, művészeti rendezvényeket szervezne a támogatásból. A szőlősgazdák egy feszületet emelnének a Kereszthegyen. A Reviczky Társulás tagjai Cziczka Angela zeneszerzőnek, a lévai zeneiskola tanárnőjének készíttetnének emléktáblát. Cziczka Angela a lévai római katolikus templom orgonistája és kórusának vezetője 1888. április 28-án zenész családban született Selmecbányán. 1913-ban a lévai Reviczky Társaság felkérésére vállalta el a város első zeneiskolájának tanári és igazgatói teendőit. Később magán zongoratanárként működött, koncerteket adott és zenét szerzett. Cziczka Angela 1973. február 15-én hunyt el Léván, sírját a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának tagjai gondozzák. 

Újraéledés népviseletben

A pályázók egyike Vincze László is, a Nyitrai Állami Levéltár lévai fiókjának a szakmunkatársa. „Számos helytörténeti jellegű kiadvány társszerzője vagyok, ezért tartom szívügyemnek a népviseletet. A pályázati támogatásból négy ünnepi népviseleti ruhát szeretnék varratni. A közönség a lévai Barsi Múzeumban tekintheti meg az öltözékeket, amelyeket egykori a fiatal lányok, legények, valamint az idősebb asszonyok és férfiak viseltek. Ma már kevesen tudják, milyen volt a lévai lakosok népviselete. Korabeli felvételek alapján szeretném elkészíttetni a ruhákat, mert a lévai lakosok inkább a térségbeli népviseletet ismerik, amely némileg eltér az egykori lévaitól, és jóval tarkább” – mondta Vincze László. A pályamunkában kitért a levéltáros arra, hogy a népviselet korábban az adott közösséghez tartozást is jelentette. A lévai népviselet a 19. és 20. század derekán fokozatosan feledésbe merült. A remélt háromezer eurós városi támogatásból további néprajzi kutatásokat végezne a szerző, megvarratná a ruhákat és néprajzi előadást tartva bemutatná azokat a múzeumban. Elsősorban a hagyományőrzés iránt érdeklődő, vagy néptáncos fiatalok figyelmét szeretné felhívni az egykori lévai népviselet jellegzetességeire, történetére. A népviselet viselőjéről sok minden kiderült, a például a családi állapota, az anyagi helyzete, illetve mezővárosi származása.

A pályázók arra kérik a lévai lakosokat, támogassák szavazatukkal az értékmentésre, hagyományőrzésre irányuló magyar vonatkozású projekteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?