Léva külső városrészeiben kerékpárral is járőröznek a rendőrök

Léva. Főként a közlekedés problémáiról szólt az a lakossági fórum, amelyet a városi önkormányzat rendezett június 28-án a Junior kulturális központban. Štefan Mišák polgármester – bár kevesellte a mintegy ötven részvevőt – fontosnak tartja az ilyen rendezvényeket.

Léva. Főként a közlekedés problémáiról szólt az a lakossági fórum, amelyet a városi önkormányzat rendezett június 28-án a Junior kulturális központban. Štefan Mišák polgármester – bár kevesellte a mintegy ötven részvevőt – fontosnak tartja az ilyen rendezvényeket.

Parázs vita alakult ki az úgynevezett fekvőrendőrök kapcsán. Egy idősebb lévai nem értette, miért kell az út egész szélességében lefektetni az akadályt; ha kihagynának pár centiméteres részt, a kerékpárosokat sok bosszúságtól kímélnék meg. Štefan Jurák, a városi hivatal elöljárója elmondta, az autósoknál is nagyobb veszélyt jelentenek az életveszélyesen száguldozó motorosok, miattuk nem lehet a kerékpárosokon segíteni, ráadásul a fekvőrendőrök hossza szabvány által előírt.

Feszültebb lett a hangulat, mikor Léva közlekedésének két érzékeny pontjára terelődött a szó. Egy középkorú úr elmondta, a Török sor és a Barsi utca találkozásánál lévő kereszteződésnél naponta történnek kisebb balesetek, ő maga halálos esetnek is szemtanúja volt. Iskolások életveszélyes helyzetbe kerülnek, ha át akarnak menni az úttesten. „Kinek kell még meghalnia, hogy tegyen valamit a város ebben az ügyben?” – tette fel a kérdést. A polgármester elmondta, tízmillió koronába kerülne a kereszteződés biztonságossá tétele. Sajnos a 40 km/óra sebességkorlátozást illetékes helyeken nem hagyták jóvá, így maradt a szemaforos forgalomrendezés. A régi szemaforok használhatatlanok, a közeli Tesco és Hypernova üzletközpontok nem helyeztek el újakat, ezért a városnak kell belátható időn belül korszerűsítenie a jelzőberendezéseket, miáltal remélhetőleg lelassul a forgalom.

Hasonló a gond a régi malom környékén; öregek és gyerekek járnak erre iskolába, piacra nap mint nap. Igor Varga alpolgármester közölte, itt fekvőrendőrt nem lehet elhelyezni, mert túl széles az út, de a város fontolgatja egy 80 ezer koronás fotocellás jelzőrendszer vásárlását.

Peter Polka a városi rendőrség részéről a lakossággal való együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, sokan névtelenül és egy bizonyos idő elteltével akarnak bejelentést tenni. Annak lenne értelme, ha rögtön kihívnának bennünket, megvárnának a helyszínen, és segítenének azonosítani az elkövetőket”.

A szabálytalanul parkolók megkeserítik a gyalogosövezet és a gyerekek életét – vélekedett egy hölgy. Az elöljáró szerint játszani a közeli iskolák sportpályáira mehetnek a gyerekek. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a városi rendőrség igenis teszi a dolgát. Évente 60-70 százalékkal nő a megbüntetettek száma. Csak januártól félmillió korona helyszíni bírságot hajtottak be, ez főként 100 koronás összegekből gyűlt össze. Ennek ellenére nagyon sok a szabálytalanság, a kihágás.

A rendelőintézet közelében is parkolási problémák vannak. Az alpolgármester szerint ez az orvosoknak kialakított 60 férőhelyes parkoló építésének befejeztével azonnal megszűnik, ígérete szerint egy hónapon belül. Peter Polka elmondta, a külső városrészek közbiztonsága érdekében kerékpáros rendőrök járőröznek. Ezzel kapcsolatban a kerékpárút építésére terelődött a szó. Még eldöntetlen, aszfaltutat kapnak-e a biciklizők, vagy olcsóbb megoldásként festéssel jelölik ki a kész utakon a kerékpárosok sávját. Az útvonalak közül szóba jöhet a zsidó temető felé egy szakasz, vagy a Margita Ilona strandhoz vezető út.

Az utak minősége sok kívánnivalót hagy maga után, ismerte el Štefan Jurák elöljáró. Ez egyrészt pénzkérdés, de másrészt a vízművek és áramszolgáltató a javítási munkálatok után rosszul állítják helyre az utakat, így rövid időn belül lesüllyedhetnek, repedések keletkezhetnek rajtuk. A város igyekszik szigorúbban ellenőrizni az ilyen munkálatok utáni állapotot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?