Lesz tornaterme a gimnáziumnak

Rozsnyó. A Kassa Megyei Önkormányzat a városi önkormányzattal karöltve elhatározta, hogy tornatermet épít a helyi gimnázium számára. A megye a 2008-as költségvetéséből már 10 millió koronát elkülönített erre a célra.

Rozsnyó. A Kassa Megyei Önkormányzat a városi önkormányzattal karöltve elhatározta, hogy tornatermet épít a helyi gimnázium számára. A megye a 2008-as költségvetéséből már 10 millió koronát elkülönített erre a célra. A várostól javaslatot várnak egy alkalmas területre, amely az önkormányzat tulajdonát képezi, és nem kell érte fizetni. A terület megkeresésére bizottság alakult. Ez a bizottság alkalmas telket talált. Az egyik a volt téglagyár mellett, a második a strandfürdő mellett, s a harmadik pedig a futballpálya mellett található. Ezek közül a legalkalmasabbnak a strandfürdő melletti bizonyult, a Csetneki utcában. Ez egy bekerített rész, ahol a jelenlegi bérlő teniszpályát építtetett. A tervezett három pálya helyett azonban csak egy készült el, s még elegendő hely maradt a tornaterem számára is. A polgármester már tárgyalt az illetővel, aki hajlandó a maradék 40 négyzetméteres területet a városnak visszaadni, noha a bérleti szerződése még érvényes. Kardos Ferenc alpolgármester szerint ez a hely további előnyökkel is jár. Energetikai szempontból ugyanis megoldható az egy forrásból több objektum ellátása. Kifűthető lenne a jövőben felépülő fedett uszoda, a tornaterem és a nyári strandfürdő is ellátható. A tornaterem építésének időpontjáról a város még tárgyal a megyével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?